Újra a válság előtti szinten a vállalati bizalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 09. 12:45

Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma: a cégek 40 százaléka tervez akvizíciót, amelynek köszönhetően a vállalati felvásárlások és értékesítések (M&A) száma és értéke is elérheti a 2006-os szintet – derül ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.

iroda

„Már az EY korábbi előrejelzései is rámutattak arra, hogy több mega-tranzakcióra lehet számítani idén a világban, amely egyrészt láncreakciót indíthat el az M&A piacon, másrészt önmagában is növelheti a vállalati bizalmat. A mostani jelentésünkből már egyértelműen látszik, hogy a további növekedést prognosztizálók mellett egyre több cégvezető gazdasági stabilitással számol, amely még kedvezőbb a vállalati felvásárlások és értékesítések szempontjából. Várakozásaink szerint ezek a globális fejlemények egyértelműen pozitívan hatnak majd a magyarországi M&A piacra is” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának vezető partnere.

Az EY Nemzetközi Tőkebizalmi Barométere szerint a megkérdezett cégek 40 százaléka tervez felvásárlást a következő egy évben. Annak ellenére, hogy a gazdasági környezet egyértelműen kedvez a nagyobb üzletkötéseknek is, a válaszadók több mint 80 százaléka 250 millió dollár alatti tranzakciókat tervez a következő egy évben.

Kedvez a tranzakcióknak a vállalati bizalom szintje és jellege

A válaszadók 53 százaléka további növekedéssel számol a következő egy évben, 44 százalékuk szerint pedig stabilizálódni fog a gazdaság – derül ki az 1600 vállalatvezető megkérdezésén alapuló jelentésből.

A cégvezetők elsődlegesen a vállalati bevételek bővülésében bíznak a következő tizenkét hónapban, ezt követi a rövidtávú piaci stabilitásba, majd a hitelezésbe vetett bizalom. Ezzel párhuzamosan a cégek 52 százaléka tervez munkahelybővítést és mindössze 7 százalék csökkentené alkalmazottai számát.

A cégek mintegy fele egyértelműen a növekedésre koncentrál a következő egy évben, azonban 35 százalékuk még mindig a költségcsökkentésre és a működés hatékonyabbá tételére helyezi a hangsúlyt – derül ki a félévente kiadott előrejelzésből.

A vállalatvezetők a következő időszak legnagyobb kockázatának a világpolitikai instabilitást látják, amelyet a jegybanki lazítási folyamatok és a feltörekvő piacokon tapasztalható lassú növekedés követ – mutat rá az EY Globális Tőkebizalmi Barométere.

Kapcsolódó cikkeink