Újra a polcokon a Bedeco Kakaó
A ’80-as évek közepén híressé vált Bedeco kakaó újra megjelenik a boltok polcain, modern formában és egészségtudatosabb, light verzióban. A Bedeco, amely egykor a magyar háztartások kedvenc kakaója volt, most a Nutriversum étrend-kiegészítő márka révén tér vissza, és nosztalgikus ízélményt kínál a régi és új generációk számára egyaránt – írja a Pénzcentrum.
A Bedeco kakaó az 1980-as évek egyik ikonikus magyar terméke volt, amelyet mindenki a fülbemászó reklámjai és jellegzetes csomagolása alapján ismert. A termék népszerűsége a rendszerváltás előtti időkben nemcsak az ízének volt köszönhető, hanem annak is, hogy könnyen elkészíthető volt, vízben vagy tejben pillanatok alatt feloldódott. A híres szlogen, „Mi az, amit iszol? – Bedeco.” generációk emlékezetébe égett.
A rendszerváltás után a Bedeco nem tudott versenyezni a piacra özönlő nyugati márkákkal, és többszöri koncepciófrissítés után 2016-ban végleg eltűnt a boltok polcairól. Azonban a márka öröksége nem tűnt el nyomtalanul: Zircen megmaradt a gyár és a szakemberek, akik az italpor gyártásának mesterei voltak. A fitneszipar és az egészséges életmód térnyerése után a gyár új irányt vett.
A Bedeco gyárat modernizálták, és az átalakítások révén napi szinten akár 9 tonna por, 1500 liter folyadék, 2 millió darab tabletta, 40,000 darab csokoládé szelet, és akár félmillió kapszula gyártására alkalmas. E stratégiai váltás eredményeként született meg a Nutriversum, amely azóta Magyarország egyik vezető étrend-kiegészítő márkája lett.
A Nutriversum szárnyai alatt a Bedeco kakaó újra megvásárolható lesz, de ezúttal a piaci igényekhez igazítva, light verzióban tér vissza. A termék megjelenése és íze emlékeztet a régi idők Bedeco kakaójára, de összetételében frissített, egészségtudatosabb formában kínálják.
Két másik termék, a kollagén és a fehérjepor is megkapja a Bedeco kakaó ízesítést, így a nosztalgia jegyében ezek is elérhetők lesznek a piacon. A Bedeco visszatérése nemcsak a régi ízek szerelmeseinek okoz örömet, hanem azoknak is, akik egészségtudatos alternatívákat keresnek a mindennapi táplálkozásukhoz.
Kapcsolódó cikkeink
Zuhan a kakaófeldolgozás Európában
Jelentősen visszaesett a kakaófeldolgozás volumene 2025 második negyedévében Németországban –…
Tovább olvasom >Luxus lett a Valentin-napi csokiajándékozás
Belgiumban a Valentin-napi csokoládék eddig a szerelem hevességét szimbolizálták, idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >