Újabb rekordévre számítanak a német turizmusban
Újabb rekordévre számítanak a német idegenforgalmi ágazatban, az idei növekedés révén Németország megőrizheti első helyét az európai célországok sorában.
A német idegenforgalmi szövetség (DTV) előrejelzése szerint a vendégéjszakák száma 2-2,5 százalékkal haladhatja meg a 2013-ban elért 411,9 milliót, a turisztikai ágazat így sorban az ötödik évet zárhatja új történelmi csúccsal, és Németország ismét az első helyre léphet az európai célországok rangsorában, megelőzve Spanyolországot és Olaszországot.
A január-augusztusi időszakban 288,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 2,5 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma kiemelkedő mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett, meghaladta az 51 milliót – ismertették pénteki lapok a DTV adatait.
Az év hátralévő részében egyebek között a berlini fal lebontásának november 9-én következő 25. évfordulója élénkítheti a forgalmat, az erőteljes nemzetközi marketingtevékenységgel beharangozott jubileum külföldről és belföldről is sok látogatót vonzhat a fővárosba. Ugyanakkor a legtöbb turista továbbra is Bajorországba és Baden-Württemberg tartományba látogatott el.
A német idegenforgalomban 2,9 millióan dolgoznak, ez a munkavállalók 7 százaléka. A teljes turisztikai forgalom tavaly 278,3 milliárd eurót tett ki, és az ágazat 97 milliárd euróval, 4,4 százalékkal járult hozzá a nemzetgazdaságban keletkező bruttó hozzáadott értékhez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >