Újabb Pick&Go üzleteket tesztel a Rewe Németországban
Három újabb Pick&Go üzlet nyitását tervezi 2024-ben a Rewe – most Hamburgban és Düsseldorfban. A vállalat idén már három ilyen üzletet nyitott Németországban.
Az autonóm vásárlást teszteli a Rewe új üzleteiben, amelyekben a Trigo Vision szenzortechnológiája digitálisan végzi a pénztárgépes folyamatot. A Trigo egy üzlet 3D-s modelljét létrehozva ábrázolja a környezetet és az abban történő mozgásokat digitálisan. A kereskedő garantálja, hogy „a vásárlókról készült és rögzített képek adatkímélő módon kerülnek feldolgozásra, és azok kizárólag az üzletben a kasszanélküli vásárlás lehetővé tétele céljából kerülnek felhasználásra”.
A Rewe szerint a koncepció már bevált, és egyre népszerűbb az vásárlók körében. Ennek megfelelően a következő hetekben Hamburgban két új, pénztárgép nélküli üzletet nyit, melyek egyike 1200 négyzetméteres, így ez lesz a Rewe eddigi legnagyobb Pick & Go üzlete. A harmadik üzlet Düsseldorfban nyílik tesztelés céljából. Az újonnan nyíló üzletek pontos helyszínét a kiskereskedő egyelőre nem hozta nyilvánosságra.
A kereskedő eddig kialakított két hibrid üzlete Kölnben és Berlinben működik, míg Münchenben egy teljesen autonóm üzlet várja a vásárlókat. Az üzletben való vásárláshoz a vásárlóknak a Rewe Pick&Go alkalmazásra van szükségük.
Kapcsolódó cikkeink
Németországban havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek a nagykereskedelmi árak májusban
Németországban májusban havi szinten gyorsult a nagykereskedelmi árak csökkenése, éves…
Tovább olvasom >Megnyitotta az első benzinkúti Rewe To Go üzletét a német Lekkerland
A kényelmi termékekre specializálódott Lekkerland a Tank & Rasttal együttműködve…
Tovább olvasom >Csúcstechnológiás logisztikai központot nyitott a Picnic Németországban
A németországi Oberhausen városában nyitotta meg eddigi legfejlettebb e-kereskedelmi disztribúciós…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >