Újabb pályázatot írtak ki a mezőgazdasági termelőknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 06. 11:30

Mintegy 19,68 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak a mezőgazdasági termelők és csoportjaik egy újabb, a Miniszterelnökség által hétfőn meghirdetett felhívás keretében.

buza2

A közlemény szerint a támogatást terményszárító létesítésére, maximum 5000 tonna termény tárolásához szükséges terménytároló-kapacitás, valamint univerzális magtisztítók, elő- és utótisztítók kialakítására használhatják a gazdák. Az ügyfelek egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén pedig maximum 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján az idén augusztus 5. és 2018. augusztus 6. között.
A felhívást a Vidékfejlesztési Program Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázat keretében tették közzé, amellyel együtt eddig 32 pályázat jelent meg a Vidékfejlesztési Programban. Emellett a rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig mintegy 845 milliárd forintot hirdetett meg a gazdálkodók számára, amely a teljes keret közel kétharmada – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a pályázat elsődleges célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása a megtermelt szántóföldi termények tárolási és szárítási kapacitásainak, valamint erőforrás-hatékonyságának biztosításával. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink