Újabb osztrák bevásárlóközpont a Dunántúlon

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 11. 00:00

A több mint két éve megnyitott soproni bevásárlóközpont után márciusban Keszthelyen nyitja meg második egységét a többségi osztrák tulajdonban lévő Alphapark – közölte az MTI megkeresésére a beruházó Projekt APK Kft. ügyvezetője.

A nettó 2,2 milliárd forintos beruházással épülő üzletközpont hasznos alapterülete 15 ezer négyzetméter, amelyből a legnagyobb területet, 6 ezer négyzetmétert az OBI barkácsáruháza foglalja el. A teljes alapterület közel 90 százalékára már szerződést kötöttek a bérlőkkel. Tárgyalásokat folytatnak egy belga gyorsétteremlánccal is, amelynek eredményeként itt nyílna meg a társaság első magyarországi üzlete.
Az Alphapark első egysége 2007 végén nyílt meg Sopronban, ahol az igények miatt 2008 nyarán kibővítették az alapterületet a jelenlegi 16 ezer négyzetméteresre. Terjeszkedési terveik következő állomásaként azért választották Keszthelyt, mert nyáron és – Hévíz közelsége miatt – télen is jelentős az idegenforgalom a térségben.

Kapcsolódó cikkeink