Újabb mérföldkő Syngenta beruházás Mezőtúron

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 25. 11:18

Európa legnagyobb kapacitású kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisát építette fel a Syngenta Mezőtúron. Az ünnepélyes átadáson elhangzott: a vállalat mintegy 1,5 milliárd forintot fordított a beruházásra, amelynek révén a modern technológiával felszerelt állomás különféle kukorica- és napraforgófajtákat nemesít az egész európai piacra.

 

A beruházást átadó Nagy István agrárminiszter ünnepi köszöntőjében kifejtette: ma Magyarország vetőmagágazata csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő évente, amelynek a fele közvetlen exportra kerül. Az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag-feldolgozó kapacitás és a tárolókapacitás bővítésének van jövője.

A tárcavezető rendkívül fontosnak nevezte, hogy a nagy nemzetközi cégcsoportok, így a Syngenta is Magyarországra hozták a kutatásfejlesztési tevékenységük egy részét, ami a termelésen túl az ország tudományos előrehaladását is segíti. Hangsúlyozta: a hazai termelők közreműködésével előállított, minőségi magyar vetőmagok a világ minden részén népszerűek. Az itthon termelt, magas hozzáadott-értékű, versenyképes termék előállításához pedig közös munka szükséges.

A kukoricához és napraforgóhoz kapcsolódó kutatásfejlesztési tevékenységet 2005-ben kezdte meg a Syngenta Karcagon. Gaël Hili, a Syngenta európai vetőmag üzletágának igazgatója elmondta: „A kukoricanemesítési programunk Magyarországra való telepítése komoly elköteleződést jelent számunkra, hiszen egy új növényfajta létrehozása hosszú időt vesz igénybe. Azt vállaltuk, hogy felgyorsítjuk az innovációt azért, hogy a lehető legjobb termékekkel lássuk el a termelőket és velük együtt dolgozzunk a mezőgazdaság fenntarthatóságáért egy változó világban, változó klimatikus viszonyok mellett. A környezeti kihívások miatt olyan növényekre van szükségük a gazdáknak, amelyek ellenállnak a hidegnek, az aszálynak, és a stresszes időszakokat is jobban vészelik át. Időközben a karcagi bázist kinőttük, így egy új beruházás mellett döntöttünk. Mivel Mezőtúron van a Syngenta legnagyobb kapacitású európai vetőmagüzeme, ezért a szinergiákra építve itt hoztuk létre az új nemesítő, fejlesztő-, kutató és előállító központunkat”, ismertette a szakember.

A mintegy 1,5 milliárd forintból felépített, modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ehhez kapcsolódó vetőmag előállítás és tesztelés. „A magyar klíma kiváló lehetőséget biztosít a szárazsággal szemben toleráns, széles alkalmazkodóképességű és jó agronómiai tulajdonságú hibridek fejlesztésére. Magyarországon már több általunk nemesített hibridet vetnek a köztermesztésben és számos fajtánk regisztrációja várható Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban”, mondta Varga Róbert, a központ vezetője.

2017-től az ukrán nemesítési program szaporítási munkáit is magyar szakemberek végzik. A mezőtúri állomásról történik a román, szerb, horvát és bolgár szántóföldi teljesítménykísérletek koordinációja is, és a bázis fontos központja a napraforgó termékfejlesztésnek is. Számos technológiai újítás a magyar fejlesztő csapat eredményeinek köszönhetően vált elérhetővé a napraforgó termelők számára. A több mint 130 ezer parcellás magyar kísérleti hálózat az egyik legnagyobb Európában.

„Magyarország mindig is kiemelt helyszíne volt a Syngenta beruházásainak, nemcsak az ország adottságainak és a mezőgazdaság nemzetgazdaságban betöltött szerepe miatt, hanem a magas színvonalú agrárképzés és a rendelkezésre álló kiváló szakemberek miatt is. A világ 90 országában tevékenykedő vállalatunk az elmúlt években több stratégiai beruházást hajtott végre Magyarországon, melyek közül az egyik legjelentősebb a 3 fázisban – mintegy 13,5 milliárd forintból – elkészült mezőtúri vetőmagüzem. Innen magyar gazdák bevonásával napraforgó és kukorica vetőmagokkal látjuk el szinte egész Európát. A mostani beruházás egy újabb fontos mérföldkő”, tette hozzá Gaël Hili.

Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere köszöntőjében kiemelte: a beruházás még magasabb szintre emeli a Syngenta világszínvonalú kutatásfejlesztését és vetőmag-előállítását. A város vezetője hangsúlyozta: a vállalat és az önkormányzat között húsz éve jött lére az a stratégiai partnerség, amely ma is épp olyan példaértékű, mint a kezdetekkor. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Syngenta, mint a magyar agrárágazat egyik legnagyobb befektetője időről-időre fontos fejlesztéseket hajt végre városunkban. A vállalat Mezőtúr legnagyobb adófizetőjeként és egyik legnagyobb foglalkoztatójaként sportéletünkben is kiemelkedő szerepelt vállal. Támogatásuk több mint 500 fiatal kézilabdázó, vízilabdázó és labdarúgó versenyszerű sportolását segíti.”

 

Kapcsolódó cikkeink