Újabb lendület a magyar borászatban
Ahhoz, hogy a magyar borászat erősítse versenyképességét és a magyar bor elismertségét, mindig újabb és újabb fejlesztésekre, innovációra van szükség – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, Pannonhalmán, a TóthBorbirtok új borászati feldolgozó üzemének átadásán.

A magyar bor sikere közös érdekünk
A tárcavezető hangsúlyozta, ebben a magyar kormány és az Agrárminisztérium továbbra is partnere a szőlész-borász társadalomnak. A Közös Agrárpolitika jelenlegi támogatási időszakában több mint 100 millió eurós forrás áll az ágazat rendelkezésére, többek között borászati beruházásokra és innovációra. Az a cél, hogy a borászatok a technológiai fejlesztésekkel és modernizációval még versenyképesebbekké válhassanak – részletezte a miniszter.
A tárcavezető emlékeztetett, a kor kihívásaira megoldást a fejlesztés jelent, a hozzáadott értéket pedig növelni kell a versenyképességhez. Ehhez a magyar kormány minden támogatást megad, 2027-ig ugyanis 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére a 80%-os nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően.
Nagy István hozzátette, a magyar bor sikere közös érdekünk. Nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetépítő erő is. Ehhez a nemzetépítő erőhöz csatlakozik a TóthBorbirtok is, amely már tíz éve telepítette az első szőlőt a pannonhalmai dombokon. A borászat azóta nemzetközi sikereket ért el: a TóthBorbirtok 2021-es Kódex Furmintját a londoni borversenyen a legjobb magyar fehérbornak választották. Az új borászati feldolgozó üzem megnyitása újabb mérföldkő, amely biztosítja a borászat jövőbeni növekedését és a prémium borok, valamint pezsgők előállítását – részletezte a miniszter.
Kapcsolódó cikkeink
Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >A Babits Borászat aszúja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját
A Babits Borászat 2019-es 6 puttonyos aszúja nyerte a Szegedi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >