Újabb kampány indul a magyar tej népszerűsítéséért
Minden eddiginél nagyobb marketingkampány indul a magyar tej népszerűsítéséért – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön, Budaörsön az egyik áruházláncban tartott sajtótájékoztatón.
Elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum 420 millió forintos, közös programjának célja, hogy minél több magyar tejet vásároljanak a fogyasztók.
Hangsúlyozta, hogy a magyar tej kiváló minőségű, friss, megbízható, ellenőrzött élelmiszer, s erre a csomagoláson látható tejszív logóval kívánják felhívni a figyelmet.
A tejfogyasztás Magyarországon ma 46,5 liter személyenként, és a tárcavezető bízik abban, hogy ez 5-10 százalékkal is emelkedhet. Megjegyezte, hogy 2010-ben még 53 liter volt a fogyasztás.
Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tejpiaca komoly válságban van, ennek egyik következménye, hogy import termékek érkeznek a belföldi piacra. Az orosz embargó, a kínai fogyasztás visszaesése, valamint az, hogy egyes arab országokban háború dúl, vezetett oda, hogy jelentős, a termelőket segítő intézkedéseket hozott a kormány, s döntött nemrégiben egy 14 milliárd forintos alapról a tejtermelők számára.
Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint 2016-ban komoly nehézségekkel kerülhetnek szembe a tejtermelők és a tejipar. Mint mondta, az elmúlt években az Európai Unióban kialakult többlettermelést nem tudták az exportpiacokra kivinni, s idén tapasztalható, hogy a nagy tejtermelő tagállamok dömpingáron próbálják a túltermelést levezetni.
Hangsúlyozta, hogy a magyar termelők tönkretételének megakadályozásában leginkább a kereskedelmi láncok és a fogyasztók tudnak segíteni, s a megoldást hosszú távon az jelentené, ha a magyarországi fogyasztók hazai termékeket vásárolnának.
A terméktanács elnöke szólt arról is, hogy a szakmaközi szervezetnek 2014 óta kiskereskedelmi láncok is tagjai, a hat áruházlánc a kiskereskedelmi piac 66 százalékát reprezentálja. Az együttműködés nyomán a tej esetében 27 százalékkal nőtt a magyar termékek aránya a polcokon, az egyik legnagyobb tömegtermék, a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tej esetében pedig 500 százalékkal – mondta.
Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az áruházlánc évente 70 millió liter tejet értékesít, ezen belül a friss tej esetében 100 százalék a magyar termék. Megjegyezte: az úgynevezett ultra friss kategóriában minden saját márkás termék magyar beszállítóktól származik. Az igazgató közölte: határozott céljuk a magyar termékek arányának további növelése, valamint hogy a friss tejet az UHT-val szemben tovább erősítsék. Hozzátette: a következő hónapokban külön is szeretnék támogatni a tejszív-kampányt, s kiemelt kommunikációt indítanak ennek érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Padlóra viszi a drogériatermékek árait a Tesco
Több mint 150 már eddig is garantáltan alacsony árú háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >