Újabb jelentős béremelés a Fornettinél
Jelentős mértékben, átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek a bérek május 1-jétől a Fornetti Kft-nél. Két éven belül már a negyedik béremelést hajtja végre a vállalat, amely a jelenlegi intézkedéssel éves szinten több mint félmilliárd forinttal többet fordít a dolgozóira. A béremelés a cégcsoport összes dolgozóját érinti, több mint 800 főt – derül ki hazánk legnagyobb pékipari vállalatának sajtóközleményéből.
A vállalat vezetése az új tulajdonos, az Aryzta AG megjelenése óta kiemelt figyelmet fordít a bérfejlesztésre. Legutóbb 2016-ban jelentett be nagyobb mértékű emelést, amelynek köszönhetően 10 százalékkal többet vihettek haza a dolgozók. A cég vezetése 2017 és 2018 elején a minimálbér és a garantált bérminimum emelésén túl is gondolt a munkavállalóira: a munkáltatói járulékok csökkentése következtében megtakarított összeget szintén fizetésemelésre fordította. Ennek eredményeként 2017-ben egységesen havonta bruttó 8 ezer forinttal, 2018-ban pedig további bruttó 10 ezer forinttal növekedtek a bérek.
„Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kötelességünknek tekintjük, hogy odafigyeljünk munkavállalóinkra. Két éven belül már a negyedik béremelést hajtjuk végre – az idén több mint félmilliárd forintot fordítunk bérfejlesztésre. Ezzel is szeretnénk köszönetet mondani a munkatársainknak, hiszen az elmúlt években tapasztalt fejlődést nem érhettük volna el a munkájuk nélkül” – nyilatkozta a Fornetti Csoport menedzsmentje.
A cégcsoport béren kívüli juttatásokat is biztosít munkavállalói számára, havonta 16 ezer forint értékben.
Kapcsolódó cikkeink
Emeli dolgozói bérét a Tesco
Minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli a Tesco az áruházi…
Tovább olvasom >Megvannak az Év Kereskedője 2024 nyertesei
A Trade magazin idén már 10. alkalommal hívta versenyezni a…
Tovább olvasom >PEKÁNDIÓS FONOTT FORNETTI ÉS MÁLNÁS KORONA
A Pekándiós fonott és a Málnás korona nemcsak megjelenésében, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >