Újabb érdeklődők a Cadburyre
A Kraft Foods mellett más is pályázik a brit édességipari óriásra, a Cadburyre. A The Wall Street Journal értesülései szerint a Hershey és az olasz Ferrero tárgyal arról, hogy közösen tesznek ajánlatot a cégre. A Kraft Foods ajánlata eléri a 16 milliárd d
A napilap értesülései szerint a Hershey vezérigazgatója, David West az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott a Ferreroval, és legalább kétszer a közös ajánlatról szóltak a megbeszélések. A tárgyalások azonban nagyon korai fázisban vannak egyelőre, és a pénzügyi részletekről még nem esett szó.
Mint ismeretes, a Kraft Foods november 9-én tett hivatalos ajánlatot a Cadbury-re.
A Ferrero számára a felvásárlás regionális terjeszkedést jelentene, jelenleg ugyanis a német, az olasz és a francia piacra koncentrálódik főként az értékesítés, a Hershey pedig kitettséget szerezhet az Egyesült Államokon kívül, ahonnan jelenleg bevételeinek 85%-a származik.
A Hershey azonban nem tudná egyedül véghezvinni az akvizíciót, a társaság ugyanis mindössze 119 millió dolláros készpénzállománnyal rendelkezett október elején, bár viszonylag kevéssé eladósodott, 1.7 milliárd dollárnyi hitellel rendelkezett.
Mint ismeretes, a Kraft Foods ajánlatát nem fogadta kitörő lelkesedéssel a Cadbury menedzsmentje és a hivatalos ajánlattétel után azt tanácsolta részvényeseinek, hogy utasítsák vissza az ajánlatot, ami rosszabb, mint a szeptemberi és a cég elnöke, Roger Carr szerint nem tükrözi a vállalat valós értékét – írja a portfolio.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vezetőváltás a Henkel magyarországi Consumer Brands üzletága élén
2025 április elsejétől Maurizio Salvaggio a Henkel Magyarország Consumer Brands…
Tovább olvasom >A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >