Újabb belgiumi csokoládégyárban észleltek szalmonellafertőzést okozó baktériumot
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte – írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.

Szalmonellafertőzés miatt vont vissza csokoládétermékeket a Barry Callebaut
A belga-svájci tulajdonú Barry Callebaut cég kelet-flandriai üzemében az összes, június 25-e után gyártott csokoládékészítményt kivonták a forgalomból az illetékes hatóságok.
A vállalat június 27-én fedezte fel a szalmonella baktériumot a gyárban előállított termékekben. „A szigorú élelmiszerbiztonsági eljárások gyorsan azonosították a lecitint, mint a szennyeződés forrását” – írta a cég sajtóközleményében. A Barry Callebaut a fertőzés észlelése után tájékoztatta a szövetségi élelmiszerbiztonsági ügynökséget, és leállította a gyártást.
A hírportál tudósítása szerint a vállalat azóta felvette a kapcsolatot vásárlóival, és tájékoztatta őket, hogy az érintett termékeket ne tegyék ki a boltok polcaira. A vizsgálat lezárásáig nem folytatódik a termelés. Amennyiben a cég termékei tömeges fertőzést okoznak, a vállalattól megvonhatják a gyártási engedélyt.
Az arloni Ferrero-üzem gyártását áprilisban leállították a hatóságok szintén szalmonella baktérium miatt, azonban a termelés július elején feltételes engedéllyel újraindulhat. (Andits Eszter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >