Újabb 400 sofőrt vesz fel a Waberer's

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 11. 11:20

Újabb 400 gépjárművezetőt vesz fel a Waberer's csoport azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést; az egy szerelvényre jutó sofőrök számának emelkedésével nő a pilóták pihenésre fordítható ideje is – közölte a közúti fuvarozó társaság hétfőn az MTI-vel.

waberer

A létszámfejlesztést a flotta kétéves átlagéletkorának fenntartását és a kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzése teszi szükségessé. A bővítés éves szinten mintegy százmillió forint többletkiadást jelent a Waberers's International Zrt.-nek.

A fejlesztés fedezetét a Waberer's csoport 2014 első hat hónapjában elért, az elmúlt év azonos időszakához képest kétszámjegyű növekedése, valamint a fuvarozás bruttó költségfedezeti mutatója (gross margin) hasonló mértékű javulása teremti meg – áll a közleményben.

Az első hat hónapban a vállalat közel négyezer gépjárművezetője a tavalyi év azonos időszakához képest 8,7 százalékkal nagyobb távolságot, összesen 202 millió kilométert tett meg Európa útjain. A vontatók 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása csaknem 3 százalékkal csökkent. A kamionok rakottsága 91 százalék feletti, ami 1,8 százalékpontos javulást jelent – írja a közlemény.

A Waberer's csoport legnagyobb piaca az első félévben változatlanul Németország, amelyet a fuvarvolumen és az árbevétel nagysága szerint sorrendben Magyarország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország követ.

A Waberer's múlt évi árbevétele meghaladta a 452 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2012. évinél. A járműflotta évente 500 millió kilométert tesz meg Európában. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink