Új vezérigazgató a Picknél
A jövőben Takács István irányítja a Pick Szeged Zrt.-t – tudta meg a Világgazdaság. A cég tavaly ünnepelte 150 éves fennállását, most új szárazáruüzemének építése a koronavírus-járvány miatt csúszik.
Hétfőtől Takács István a Pick Szeged Zrt. új kinevezett vezérigazgatója. A cég legutóbbi vezérigazgatója, Nagy Endre 2018. június végéig volt a posztján, majd Sutka László, illetve Sóskúti György Zoltán megbízott vezérigazgatóként irányította a húsipari társaságot. Az előbbi vezérigazgató-helyettesként jelenleg is a Pick menedzsmentjének tagja, az utóbbi pedig a Bonafarm csoport kereskedelmi igazgatója. A Pick Szeged Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint Takács István közel harmincéves szakmai múlttal rendelkezik, Magyarországon és külföldön egyaránt dolgozott már vezető pozícióban nagy élelmiszer-feldolgozó és mezőgazdasági vállalatoknál. Élelmiszeripari szakmai tapasztalatát a Kaiser Food Kft.-nél, a Sága Foods Kft.-nél és az Unilevernél szerezte. A Pick Szeged Zrt.-hez a Glencore magyarországi cégcsoportjához tartozó Pannon Növényolajgyártó Kft.-től érkezett, ahol gyárigazgatóként a cég foktői növényolajgyárának irányításáért felelt.
Folytatás itt.
Kapcsolódó cikkeink
Milyen kincset keres Kempf Zozó, Pintér Ada, Trill Beatrix és Turai Barna a Börzsönyben? – Indul a KalandKör!
Egy vaskos regény, csúzli, netán egy tollasütő? Vajon milyen hasznát…
Tovább olvasom >Minőség a rácsokon
A hozzáadott érték, a prémium minőség, a kényelmi szempontok újra…
Tovább olvasom >Tízből nyolc magyar ezt csomagolja a hátizsákba, ha kirándulni indul
Tavasz, napsütés, szabad levegő – indul a túraszezon. A PICK…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >