Új vásárcsarnok épült Mohácson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 08. 22. 11:15

Új vásárcsarnokot építettek mintegy 680 millió forintból Mohácson, a korábbi Jókai utcai piac helyére – tájékoztatta a Duna-parti város polgármestere az MTI-t.

Szekó József (Fidesz) elmondta: az új létesítményre nagy igény volt a mohácsiak körében, ugyanis annak helyén egy csaknem ötvenéves, leromlott állapotú, korszerűtlen piactér volt.
A fejlesztés célja az volt, hogy vonzó piaci környezetet teremtsenek a környező települések termelői és lakossága, valamint a turisták számára – közölte, hozzátéve: a beruházás segíti a helyi termelőket, hozzájárul a kereslet és a kínálat erősödéséhez, a helyi gazdaság élénküléséhez.
A polgármester kitért arra: a több mint 3100 négyzetméter hasznos alapterületű új létesítmény kivitelezése tavaly indult meg, s mintegy másfél év alatt készült el.
A fedett és nyitott árusítóteret is tartalmazó piactér vásárcsarnokának tetején parkolót alakítottak ki, a létesítményben zöldség és gyümölcs tárolására alkalmas hűtőkamrákat és raktárakat építettek, hatósági és piacfelügyelői irodát alakítottak ki, továbbá elsősegélynyújtó helyiséget hoztak létre. Szekó József elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében csaknem 650 millió forintos európai uniós és hazai támogatásból, valamint 30 millió forintnyi saját erőből megvalósult fejlesztést csütörtökön adják át. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink