Új utakat keres az EU halgazdasága

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 06. 13:00

A Magyarország egykori lápvilágát idéző Rétszilasi halastavak központjában elhelyezkedő Rétimajorban találkoznak az EU tagországok halászati főigazgatói és az Unió vezető szakemberei. A hagyományosan az elnökséget ellátó országok által félévente megrendezett informális munkacsoport ülés mostani témája az innováció lesz, amelyhez kiváló szemléltető helyszín is az állandóan új utakat kereső halgazdaság.

Az innováció mint téma aktualitását az adja, hogy az Európai Unió tengeri halászata és haltermelése jelentős változások előtt áll. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a tengeri halászat nem folytatható az eddig megszokott módon, mert a jelenlegi szabályozási rendszer nem biztosítja a halászok megélhetését és a halállományok fennmaradását sem. Olyan új közösségi halászati politikát kell megalkotni, amely a halászati erőforrások fenntartható hasznosítását ösztönzi és a halászatból élő közösségek helyzetét is javítja. Ugyanakkor az Unió már most is behozatalra szorul a haltermékekből, pedig a csökkenő tengeri fogások pótlására lehetősége lenne a haltermelés, elsősorban az édesvízi haltermelés fejlesztésére is. Ezen változások elindításához azonban rengeteg új tudásra, ismeretre van szükség és legfőképpen arra, hogy a kutatások alapján, a gyakorlatban alkalmazható új technológiák szülessenek, amiket a halászok, haltermelők alkalmaznak is.

A 27 meghívott EU tagországból 42 vezető halászati kormánytisztviselő mellett a tanácskozáson részt vesz Lowri Evans főigazgató asszony az Európai Bizottság, Tengerügyi és Halászati Főigazgatóságának vezetője, valamint Maive Rute igazgató asszony a Kutatási és Innovációs Főigazgatóságról. Mivel az innovációban különösen fontos a szakigazgatás, a tudomány és a termelés szereplőinek együttműködése, a rendezvényen részt vesznek ezen területek hazai és Uniós szakemberei is. Így például, gondolatébresztő előadást tart a haltermelés egyik európai szellemi műhelyének tekintett, Halászati és Öntözési Kutató Intézet igazgatója, Dr. Váradi László is.

A tanácskozás helyszíne körül elterülő halastavak, lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek arra, hogy egy kis betekintést nyerjenek a Magyarországon elterjedten alkalmazott tógazdasági haltermelés gyakorlatába. Ennek a technológiának az alapjait jórészt magyar szakemberek dolgozták ki és terjesztették el a világ számos országában, Brazíliától Dél – Kelet Ázsiáig. Ezzel a hazánkban, napjainkban is folyamatosan fejlődő módszerrel úgy állítanak elő nagy mennyiségben pontyot, busát és ragadozó halakat, hogy azok jelentős mértékben hasznosítják a tavak természetes táplálék forrásait is. Ennek a gazdálkodási módnak köszönhető változatos növény és állatvilág jól látható példa lehet az európai szakemberek számára arra is, hogy a természettel harmóniában is lehet kiváló minőségű halat előállítani.

A szakmai viták mellett, természetesen arra is lesz lehetőségük a résztvevőknek, hogy megnézzék hazánk egyetlen halászati múzeumát és az egykor itt elterülő vízi világ néprajzi értékeivel ismerkedjenek. Ugyancsak fontos része a programnak a házigazda, Lévai Ferenc, főzőműsorokból már talán ismert változatos halétkeinek kóstolása, hiszen a halászati innovációs folyamat vége a fogyasztók által kedvelt, egészséges haltermék kell hogy legyen – írja a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink