Új ügyvezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. döntéshozó testületében
Szetei Hajnalka logisztikai igazgató vette át 2023. július 1-jétől az öt ügyvezetői pozíció egyikét a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Elődje az ügyvezetői pozícióban, Mátis Péter Tuscaloosában, a Mercedes-Benz amerikai járműgyárában folytatja karrierjét.

Szetei Hajnalka
Szetei Hajnalka 2010-ben költözött szülővárosából, Szegedről Kecskemétre, hogy az elsők között csatlakozzon a Mercedes-Benz gyárának csapatához.
„Izgalmas időszak volt, és már kezdettől fogva jó, igazán családias légkörben dolgoztunk. Különösen büszke vagyok arra, hogy szinte az első lépésektől fogva aktív részese lehetek a gyár sikertörténetének”
– mondta Szetei Hajnalka, és hozzátette: „a Mercedes-Benz támogatott abban, hogy megvalósíthassam a karriercéljaimat”.
Szetei Hajnalka 2013-ig a Mercedes-Benz gyár logisztikai területén, a gyártáshoz szükséges anyagbeszerzésért felelt, majd több éven keresztül a beszállítók irányításáért felelős logisztikai osztályvezetőként erősítette a gyár csapatát. 2017-ben a HR-területre váltott, és a cég toborzási csapatát vezette.
Két évvel később visszatért a logisztikához, előbb a programtervezés, termelésirányítás és készautó-kiszállítás részleg irányítása tartozott hozzá, 2022 júliusa óta pedig már a kecskeméti gyár logisztikai igazgatójaként dolgozik. Szetei Hajnalka 2023. július 1-től tölti be az öt ügyvezetői poszt egyikét.
A kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetői struktúrája 2023. július 1-től az alábbiak szerint alakul át:
Gyárigazgató, CEO/ügyvezető igazgató: Christian Andreas Wolff
További ügyvezetők: Szetei Hajnalka, Kovács Tamás Ákos, Karsten Twele, Dirk-Alexander Servos
Kapcsolódó cikkeink
A magyar cégek bő negyedénél bevált a távmunka, a következő egy-két évben nem is szándékoznak változtatni gyakorlatukon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átfogó fizetésemeléssel indítja 2026-ot az Aldi
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Profession.hu: A munkavállalók kevesebb, mint fele kapott bónuszt tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

