Új történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe
Júniusban ismét csúcsot döntött a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások megközelítették februári csúcspontjukat, s a fogyasztóiak sem sokkal maradtak el eddigi tetőpontjuktól.
Az üzleti szférán belül júniusban az ipar kivételével minden ágazat optimistább lett, az építőipari bizalmi index pedig egyenesen új historikus csúcspontjára emelkedett. Az ipari bizalmi index némi csökkenése májusi csúcspontjához képest következett be. Ebben az elmúlt és a következő időszak termelésének, valamint a rendelésállománynak – ezen belül az exportrendeléseknek – a romló megítélése egyaránt szerepet játszott. Csak a készletekről alkotott vélemény lett valamivel jobb. Az építőipari bizalmi index júniusban csak minimálisan emelkedett, de ezzel is új csúcsára jutott. A mélyépítő cégek kilátásai javultak, a magasépítőké valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség enyhén növekedett, a rendelésállomány értékelése viszont valamelyest kedvezőtlenebbé vált. A kereskedelmi bizalmi index februári maximuma után három hónapon át romlott, de júniusban csaknem újra elérte februári szintjét. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése számottevően javult, a készleteké viszont rosszabb lett. A szolgáltatói bizalmi index a májusi zuhanás után emelkedett, de nem érte el áprilisi történelmi csúcsát. Javult az általános üzletmenet megítélése, jobbak lettek a forgalmi várakozások is.
A foglalkoztatási hajlandóság az iparban gyengült, a kereskedelemben, a szolgáltató szektorban és főleg az építőiparban erősödött, a lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig még soha nem volt ilyen alacsony. Az áremelési törekvés az ipari és szolgáltató vállalatok körében kissé visszafogottabb, az építőiparban és főleg a kereskedelemben markánsabb lett. Minimálisan, de tovább erősödött a fogyasztók inflációs várakozása. Szinte minden ágazatban látványosan rosszabb lett a magyar gazdaság perspektívájáról alkotott vélemény, a kereskedelemben és a fogyasztók körében – ahol erre már májusban sor került – viszont némi javulás volt tapasztalható.
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke júniusban a májusi romlás után, annál kisebb mértékben, de javulni tudott, s nem sokkal maradt el áprilisi, illetve 16 évvel ezelőtti csúcsától. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és jövőbeli megtakarítási képességét is kissé jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Ez utóbbi 16 éve nem volt ilyen kedvező, mint jelenleg. Kedvezőbbnek látták az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.
Kapcsolódó cikkeink
Áprilisban enyhén nőtt a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Föld napja: Felemás a magyar lakosság klímatudatossága
Április 22-e a Föld napja, így kifejezetten aktuális kérdés a…
Tovább olvasom >A GKI 2-2,5%-os gazdasági növekedést vár 2025-ben
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2025-re 2-2,5%-os GDP-növekedést prognosztizál, amely a külpiaci…
Tovább olvasom >További cikkeink
Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium
Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint…
Tovább olvasom >Az árrésstop kiterjesztése jöhet a piperecikkekre is
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be,…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >