Új termékekkel bővült a Milli és a Pöttyös márkacsalád
Két nagy termékújdonsággal is előrukkolt az ősszel a FrieslandCampina Hungária Zrt. Az egyik a gesztenyés Pöttyös Túró Rudi, a másik pedig a Milli Fitt krémtúró 30 százalékkal alacsonyabb cukortartalommal háromféle ízesítésben.

Nyeste-Kállay Dániel
marketingigazgató
FrieslandCampina Hungária
Nyeste-Kállay Dániel marketingigazgató szerint ez is mutatja, mennyire fontos számukra, hogy még a legnépszerűbb magyar élelmiszermárkák közé tartozó termékeiket is állandóan fejlesszék, vagy új ízekkel gazdagítsák. Ehhez meglehetősen szabad kezet kapnak a több mint száz országban jelenlévő FrieslandCampinától, amely a világ tejiparának jelentős szereplője olyan nagy globális márkákkal, mint a Frico sajtok vagy a Landliebe joghurtok, ám az egyes piacain nagyon is lokálisan működik, aminek mintapéldája a magyarországi tevékenysége is.
A FrieslandCampina Hungária Zrt. közel ötszáz embert foglalkoztat, éves árbevétele megközelíti a 30 milliárd forintot. Termékválasztékába 180-féle tejtermék tartozik, az értékesített volumen és a termékek 80 százaléka hagyományosan belföldön készül. A cég mátészalkai üzemében fejlesztik és gyártják többek között a friss túróból készülő Pöttyös és Milli termékcsaládot, valamint az Oké! márkájú termékek egy részét.
Nyeste-Kállay Dániel szerint hűek akartak lenni a meghatározó itteni márkáik gyökereihez, ezért a Pöttyös Túró Rudit vagy a Milli krémtúrót továbbra is magyar gazdáktól felvásárolt tejből itthon állítják elő. Csak olyan külföldi alapanyagot használnak hozzájuk, amelyet, mint például a kakaó, nem lehet idehaza beszerezni. A hazai eredet hangsúlyozása fontos az itt készülő Oké! Rudijaiknál is, ezért ezeken használják a Hazai Termék védjegyet.
Még ilyen erős márkák esetében sem ülhetnek azonban karba tett kézzel, folyamatosan fejleszteniük kell igazodva a vásárlók változó igényeihez. Ez tükröződik a mostani termékinnovációkban is, hiszen például a Pöttyös-kedvelők időről időre szeretnek megkóstolni új ízeket, ezért az eddigi tizenegy ízváltozat most egy igazi őszi csemegével, a gesztenyés Túró Rudival bővült. Látható az is, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, mind többen figyelnek oda a termékek cukortartalmára, miközben nem akarnak lemondani a kedvelt ízvilágukról és márkájukról sem. A tavaly bevezetett Fitt Pöttyös Túró Rudi sikere után most már a Milli krémtúrórajongók is választhatják a cukorcsökkentett Fitt változatokat. //
Kapcsolódó cikkeink
A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az „Év…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >