Új termékcsalád a Zimbo Perbál Kft-nél
Új grillkolbász termékcsaládot mutatott be az újságíróknak csütörtökön Budapesten a Zimbo Perbál Kft. Horváth Attila a Zimbo-Bell csoport magyar tagjának ügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy a magyar cég alkalmazkodva az új piaci helyzethez – azaz hogy a válság miatt az emberek az olcsóbb árut keresik általában – termékkínálatát átalakítva növelte a felső középkategóriás prémium termékek arányát kínálatában.
Az ügyvezető igazgató, aki a cégcsoport térségi regionális vezérigazgatója is, arról beszélt, hogy mindez alapot ad arra, hogy jelentős mértékben, mintegy 20 százalékkal növelje a Zimbo Perbál múlt évi mintegy 6 milliárd forintos árbevételét. A Zimbo-Bell csoport 1998. óta van jelen Magyarországon, és az ügyvezető szerint azóta évente átlagosan mintegy 5-6 százalékkal volt nagyobb a növekedés az előző évinél.
A társaság a kínálat átstrukturálása mellett növelni szeretné a kivitel arányát is, elsősorban a környező országokba. Így az idén az export aránya várhatóan eléri a 25 százalékot. A továbbiakban pedig – a következő években – éves szinten 30-35 százalékkal szeretné emelni a kivitelt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >