Új tárolót épített a Prince Job Holding Zrt. mezőtúri telephelyén
Új tárolót épített, modern gépeket vásárolt és napelemeket telepített a kukorica és napraforgó vetőmag tárolásával, csomagolásával foglalkozó Prince Job Holding Zrt. az egyik mezőtúri telephelyén – közölte az újlengyeli székhelyű cég az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az uniós és hazai forrásból a fejlesztéshez elnyert feltételesen visszatérítendő támogatásuk összege több mint 294 millió forint volt.
A fejlesztéstől a vállalkozás versenyképességének növekedését várják, részben a költségek csökkentése, részben az árbevétel növelésének megalapozása által.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőtúron, a cég Földvári úti telephelyén épült fel az új 1385 négyzetméter alapterületű terméktároló. Ehhez járult még 12 targonca, két Bobcat kotrógép és egy Bobcat teleszkópos rakodógép beszerzése.
A nyolcvan munkavállalót foglalkoztató vállalkozás a nyilvános cégadatok szerint 1,045 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2022-ben, míg egy évvel korábban több mint 989 millió forintot.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem öt millió kilogramm adományt gyűjtött az év első félévében az Élelmiszerbank
Csaknem öt millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét…
Tovább olvasom >10 millió visszaváltás a MOHU REpont rendszerében
Elérte a 10 milliót a visszaváltások száma a MOHU REpont…
Tovább olvasom >CSAOSZ Konferencia – Élelmiszer-veszteség csökkentése fenntartható csomagolással
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) a közép-európai térségben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >