Új táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége gyerekek számára
Új hazai táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a 6-17 éves korosztály számára.
A szervezet által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Gyerek Okostányér elnevezésű ajánlás jelölésrendszerében és megközelítési módjában a felnőttekét követi és a legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz naponta milyen élelmiszertípusoknak milyen arányban kellene az említett korcsoport tányérjára kerülnie.
Mivel a napi energiaszükséglet szempontjából a felnőttekhez képest ez a korosztály sokkal kevésbé egységes, ezért esetükben az eltérő adagok és mennyiségek meghatározása igen hangsúlyos szerepet kapott.
A szakmai szervezet külön energiaigény-kalkulátort és adagolási útmutatót is készített a gyerekeknek szóló ajánlásához, amivel bárki ki tudja számolni, hogy miből mennyit kellene a tányérra vagy az uzsonnás dobozba tenni.
Mint írták, a felnőttek és gyerekek napi étkezésének helyes arányai tulajdonképpen megegyeznek; nagyjából az étrend felét a zöldségeknek és gyümölcsöknek kellene kitenniük, a másik felén osztoznak a gabonafélék, például a kenyér, péksütemény, tésztafélék, valamint a húsok, halak, tojás, tej és tejtermékek.
A különbség elsősorban az elfogyasztásra javasolt élelmiszer-mennyiségekben van: egy átlagos, közepesen aktív életmódot folytató felnőtt nőnek 2000, egy férfinak 2500 kalória a napi energiaigénye. Ez természetesen az egyéni tényezők – életkor, fizikai aktivitás – függvényében mindenkinél másként alakul.
A gyermekek energiaigénye a kor, nem, testtömeg és aktivitás alapján nagy szórást mutat, iskolás korban napi 1300 és 3300 kalória között változik – tették hozzá, azzal együtt, hogy ezért volt szükség az energiaigény-kalkulátorra.
Az ajánlás elérhető a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének honlapján, az mdosz.hu/uj-taplalkozasi-ajanlasok-okos-tanyer címen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mennyit kell inni nyáron? – ajánlás a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségétől
A forró nyári napok és a fokozott fizikai igénybevétel miatt…
Tovább olvasom >Tiltólistára tenné a felvágottakat, alkoholt, cukros italokat a belga egészségügyi tanács új étrendi ajánlásában
A belga Legfelsőbb Egészségügyi Tanács új, 17 pontos étrendi ajánlást…
Tovább olvasom >Tálcán kínált jövő: mit jelent a fenntartható táplálkozás?
A fenntartható táplálkozás nem csupán környezetvédelmi, hanem egészségügyi és gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz idén a vegán grillezés Németországban
7%-kal emelkedett a vegán grilltermékek ára Németországban a 2024-es évhez…
Tovább olvasom >Lezárult a Magyar Nemzeti Galéria és az LG fotópályázata
Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar…
Tovább olvasom >AI-képzést indít kiskereskedőknek a Google és a Német Kereskedelmi Szövetség
A Google és a Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) közös kezdeményezésével…
Tovább olvasom >