Új szerződéseket kínál dolgozóinak a McDonald’s
A hamburgerlánc brit hálózatánál forradalmi változásra készülnek: fix munkaidős szerződéseket kínálnak a dolgozóknak – olvashatóa z mfor.hu-n. Eddig ugyanis jellemzően olyan kontraktust kellett aláírniuk a pult mögött állóknak, amelyben semmilyen munkaidő-keret nem szerepelt, akkor hívhatták be az alkalmazottat dolgozni, amikor akarták, ő pedig akkor ment be, amikor akart.
Ennek a látszólagos szabadságnak azonban megvannak az árnyoldalai. Az így foglalkoztatottak például kimutathatóan kevesebbet keresnek, mint az ugyanilyen állásban dolgozó fix munkaidősök. Abból is baj lehet, ha nem állnak rendelkezésre, amikor a munkáltató azt igényli, mert a brit munkaügyi szabályok szerint ezt megelégelve egy ponton túl a cég felbonthatja a szerződést.
A hétköznapi életben is sok problémával kell szembenézniük azoknak, akik ilyen „zero-hours” megállapodás szerint dolgoznak: nehezebben kapnak hitelt a bankban, de még egy mobilszámot is macerás elintézni, mert a szolgáltatók óvatosabbak, ha látják, hogy nincs előre kalkulálható munkája az embernek.
Emiatt nyomás alá került a McDonald’s Nagy-Britanniában, aminek az lett vége, hogy az ottani cégvezetés 115 ezer munkásnak kínált fel új szerződéseket – írja a The Guardian. Ugyanakkor azzal védekeznek, hogy a felmérésükre válaszoló munkavállalók 80 százaléka továbbra is a rugalmas időbeosztás szerint szeretne dolgozni. Azt pedig tagadják, hogy politikai nyomásra döntöttek volna az új szerződések mellett. Pedig tény, hogy a cég az élen jár az ottani értelemben vett rugalmas foglalkoztatásban, s emiatt folyamatosan kritikákat kap a munkavállalói érdekképviseleti szervezetekről. (mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A McDonald’s karakterei is bekerülnek a Minecraft univerzumába
A játék- és mozirajongók számára az év egyik legjobban várt…
Tovább olvasom >A libamáj a magyarok egyik kedvenc luxusélelmiszere
Hazánkban a legtöbben a kaviárt, a szarvasgombát és a libamájat…
Tovább olvasom >A TheVR besegített a McDonald’s csapatának
A tavalyi együttműködésük folytatásaként a hazai tartalomgyártás egyik legsikeresebb csapata,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Történelmi rekordot döntött tavaly a globális hotelipar
A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt…
Tovább olvasom >