Új Norbi update-könyv, diabétesszel élőknek is

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 12. 09:31

Megjelent a „Norbi titok újratöltve” című könyv, amit Schobert Norbert egy különleges rendezvény keretén belül dedikált a vendégeknek, majd ünnepélyesen megnyitottak a Westendben egy Update pékséget, ami a központi pékség szerepét tölti be, itt próbálnak majd ki, minden új terméket. Emellett Dr. Pados Gyula előadást tartott a legújabb kísérletről, amit a Szent Imre kórházban végeztek, és aminek az lett az eredménye, hogy már a cukorbetegek is nyugodtan updatelhetnek.

A fejlett országokban az elhízottak aránya az elmúlt két évtizedben megduplázódott, jelenleg a népesség több mint 50 százaléka túlsúlyos, vagy elhízott, a gyermekek között minden hetedik súlyproblémákkal küzd.

A túlsúly és az elhízás növekedésével együtt növekszik a magas vérnyomású betegek, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegek száma.

A diabétesz ma a világon 240 millió embert érintő probléma, de az előrejelzések szerint 2025-re ez az érték a 333 milliót is meghaladhatja, sőt 2030-ra a legelterjedtebb betegség lesz a világon. Jelenleg is a negyedik vezető halálokok közé sorolják a legfejlettebb országokban.

„Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” eddigi mérései alapján a 26-55 éves korosztályban az országos eloszlást felül reprezentálva az alábbi megdöbbentő adatokat gyűjtötték: A szűrésben résztvevők

– 41%-ának vércukorszint értéke magasabb a normálisnál!

– 56%-ának testtömeg indexe emelkedett, vagy erősen emelkedett értékű!

– 63%-ának haskörfogata enyhén, vagy jelentősen emelkedett értékű!

– 55%-ának vérnyomása magas, vagy nagyon magas, ezen felül az emelkedett-normális érték is 18%!

– 62%-a saját bevallása szerint nem végez rendszeres testmozgást!

Az update története:

2004 az update kezdete

A táplálkozás területén Schobert Norbert használta először az update elnevezést.

2005 az első update könyv és az első update élelmiszerek megjelenése

2008 franchise megalakulása belföldön (Magyarország)

2009 Guiness Rekord

Dance- és kickbox aerobik kategóriában a világ legnagyobb létszámú órája.

2010 franchise megalakulása külföldön (Szlovákia)

2010 klinikai vizsgálat

Orvosok és professzorok tartják hitelesnek az update rendszert, és orvosi konferencián

tartanak előadást a update módszerről.

2011 nemzetközi piaci bevezetés

2011 klinikai vizsgálat diabéteszes és pre-diabéteszes betegek körében

Az update életmódrendszer:

Általános jellemzők:

– megfelelő táplálkozás éhezés nélkül

– rendszeres testmozgás

– hatékony fogyás

– klinikailag bizonyított

– cukorbetegek számára is ajánlott

– több mint dietetikus

– folyamatos fejlesztés

Célcsoport:

– Cukorbetegek

– Fogyni vágyók

– Egészségtudatos vásárlók

Az update és az egészség kapcsolata

– Update ételeink hagyományos recepteken alapulnak, csak bizonyos összetevők változnak: a cukor helyett az Update cukrot (természetes édesítőt), a liszt helyett a speciális 6 gramm/100 gramm szénhidrát tartalmú Norbi Update 1 lisztkeveréket használjuk. Ügyelünk a csökkentett zsír-tartalomra, nem alkalmazunk mesterséges ízfokozó anyagokat, mint amilyen például a nátrium-glutamát.

– Termékeink nem tartalmaznak szintetikus színező anyagokat.

– Hentesáruink valódi húsból készülnek. Egyedül mi kínálunk szőlőcukrot nem tartalmazó széles hentesáru-választékot, glutamát, cukor és nitrit-mentes termékeket.

– A süteményeink tölteléke valódi gyümölcsből készül.

– Két klinikai vizsgálat is elismerte az update péksüteményt.

– Alapelv a minimum felére csökkentett szénhidrát és az igen alacsony (30 alatti) glikémiás index.

– Jelenlegi labormérésünk alapján péksüteményeink -70%-kal kevesebb szénhidrátot tartalmaznak.

– A liszt szénhidrát tartalmát természetes rostokkal, növényi fehérjékkel csökkentjük.

– Fejlesztéseinket folyamatosan független labormérésekkel ellenőrizzük.

A „NORBI TITOK újratöltve” című könyv 7 év tapasztalatát foglalja össze. Megtalálhatók benne az élelmiszerek update kódjai, szénhidrát értékek és glikémiás indexei. Norbi élettörténeti tapasztalatokon nyugvó rendszere ötvöződik orvosi és dietetikusi háttérrel. A könyv receptekkel együtt jelenik meg.

A világon első és ez idáig egyedüli klinikai háttér:

A Szent Imre Kórház (Dr. Pados Gyula, c. egyetemi docens, kandidátus, Lipidológiai Profil, Főorvos; valamint DR. Audikovszky Mária, Lipidológiai Profil, Profilvezető főorvos) által végzett, TÜKEB engedéllyel végrehajtott vizsgálatok alapján a szénhidrátszegény lisztből készült update készítmények – energiaszegény, komplett update menü formájában alkalmazva – ugyanolyan jól felhasználhatók a diabetikus betegek diétájában, mint a hagyományos cukorbeteg diéta, sőt élvezeti értékben felül is múlta azt, s a fogyást hasonló mértékben elősegítette. Ez a vizsgálat megerősíti, hogy az update szénhidrátszegény lisztből készült termékek elhízott pre-diabéteszes és diabéteszes betegeknél kedvezően felhasználhatók és ajánlhatók!

Kapcsolódó cikkeink