Új négycsillagos szálloda nyílt Hévízen
Több mint kétszáz vendég elhelyezésére alkalmas új négycsillagos hotel nyílt Hévízen, egy évek óta üresen álló szállodaépület átalakításával.
A szerdai avatáson Kovács Nikoletta, a Bonvital Wellness és Gastro Hotel igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a 90 szobás szállodában 206 vendéget tudnak fogadni. A két étteremmel és saját wellneszrészleggel rendelkező hotelben több mint 60 alkalmazottat foglalkoztatnak.
A magyar tulajdonban lévő szálloda kialakítására az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot fordítottak. Az üzemeltetést a számos hotel működtetésében tapasztalatot szerzett Accent Hotels lánc végzi.
Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta: a tófürdőtől néhány lépésre található szálloda épülete három éve üresen állt. Az 1980-as évek végéig SZOT-üdülőként üzemelt az itt álló épület, ami ezt követően a szomszédos Panoráma Hotel részeként működött, majd a 2010-es évek elején elindult az újjáépítése. A mintegy öt évvel ezelőtt már önálló szállodaként újranyitott hotel azonban anyagi viták miatt csak néhány hónapig üzemelt, majd három év után most új tulajdonossal indította el szolgáltatásait. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >Nehéz helyzetben van a hazai vendéglátás
A magyar vendéglátás helyzete jelenleg kettős: míg Budapest egyre népszerűbb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >