Új négycsillagos hotel nyílt Siófokon
Új, 73 szobás négycsillagos hotel nyílt hétfőn Siófok belvárosában, a Balaton-parton, az 1,7 milliárd forint beruházást közel 1 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam.
A pénzügyi befektető, a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő SH-Fejlesztő Kft. ügyvezetője, Waller Kornél a megnyitóünnepségen elmondta, a Hotel Yacht Wellness & Business a hagyományos szállodai szolgáltatásokon túl egészségturisztikai szolgáltatásokat fog nyújtani.
A négyszintes, közel 6 ezer négyzetméternyi területtel rendelkező, 205 férőhelyes beruházás a siófoki kikötő közelében épült meg 6 hónap alatt. Egy felújított régi épületből, valamint egy új szárnyból áll, benne wellness és egészségügyi részleggel. A hotel január 28-tól fogad vendégeket, üzemeltetője a Service4You. A beruházás 40 új munkahelyet teremt.
Waller Kornél az MTI-nek elmondta, egy banktól bérlik a szálloda területét, amelyet a későbbiekben szeretnének megvásárolni. Arra számítanak, hogy a vendégkör jelentős részét a vállalati rendezvények hozzák majd, és az egészségügyi részleg miatt vonzó lesz a hotel a nyugdíjasoknak is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új képzéssorozat a balatoni turizmusért: gyakorlatközpontú tréningek Keszthelyen
A balatoni turizmus fejlődésének egyik kulcsa a szolgáltatók versenyképességének növelése…
Tovább olvasom >Hétfőtől ezért indul zarándoklat a Balatonra
Milánó, Bécs és Balatongyörök is csatlakozott az európai kampányhoz. Róma…
Tovább olvasom >Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon a Balatonnál
Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Történelmi rekordot döntött tavaly a globális hotelipar
A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt…
Tovább olvasom >