Új marketingigazgató a Heineken Hungáriánál

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 05. 00:00

Új marketingigazgató érkezett a Heineken Hungária Zrt.-hez: Makkay János Cor Honkoopot váltotta, aki a Heineken cégcsoport egy másik vállalatánál folytatja pályafutását.

Makkay János a Külkereskedelmi Főiskolán szerezte diplomáját 1992-ben, majd az Unilever Magyarország Kft.-nél helyezkedett el, mint piackutatási asszisztens. 17 éven át volt az Unilever munkatársa, ez idő alatt széleskörű tapasztalatokra tett szert, egyre feljebb kerülve a ranglétrán. Először brand menedzserként próbálta ki magát nemzetközi téren, 3 évig Párizsban dolgozott. Magyarországra visszatérve már 4, majd 2007-től már 7 ország piacát felügyelte.
„Tisztában vagyok vele, hogy sok új kihívás vár rám a Heinekennél, hiszen a sörpiac és a HoReCa szektor teljesen új számomra, de örülök annak, hogy valami újat ismerhetek meg és teljes körű marketingfeladatokra koncentrálhatok” – véli Makkay János új pozíciójáról. – „A Heineken Hungária olyan győztes márkákat, mint a Heineken, a Soproni és a Gösser felölelő teljes márkaportfóliójával a magyarországi sörpiacon vezető szerepet tölt be. Semmi nem indokolja a stratégiaváltást, ugyanakkor új lehetőségek mindig felbukkanhatnak.”
Makkay János 40 éves, háromgyermekes családapa. Folyékonyan beszél angolul és franciául. Fontos számára, hogy szabadidejében minél többet lehessen családjával, az utazás, az olvasás, a kerékpározás és a síelés tartozik kedven elfoglaltságai közé.



Kapcsolódó cikkeink