Új marketing- és kereskedelmi marketingigazgató a HEINEKEN Hungáriánál

Mottl-Molnár
Orsolya
marketing és
kereskedelmi
marketingigazgató
HEINEKEN Hungária
Sörgyárak
Február 1-jétől marketing- és kereskedelmi marketingigazgató pozícióban folytatja pályafutását Mottl-Molnár Orsolya.
A szakember top horeca képviselőként kezdett a vállalatnál 2010-ben, majd junior brand managerként, később brand managerként folytatta munkáját a Heineken márkán, ahol elsősorban a globális kampányok helyi megvalósításáért és a csomagolásinnovációkért felelt, ezzel maga is hozzájárult a márka két számjegyű növekedéséhez. 2016-tól a Soproni márka senior brand managereként növekedő pályára állította a márkát. Vezetése alatt sikeresen újra pozicionálta a Sopronit. Az anyamárka erősítése mellett szenvedélyes újítóként számos innovációs projekten dolgozott.
2017–2018 között a HEINEKEN Global Portfolio Team tagjaként a francia leányvállalatnál portfólióstratégia-fejlesztésen dolgozott, majd Magyarországra visszatérve a helyi stratégiaprojektet vezette tovább. 2019-ben szülési szabadságra ment, majd tavaly októberben innovációs menedzserként tért vissza. //
Kapcsolódó cikkeink
Az offline találkozásokért indított kampányt a Heineken
A felnőttek több mint fele érzi úgy, hogy túlterheli a…
Tovább olvasom >Bemutatkozik a Henkel Magyarország Consumer Brands új vezetője – Maurizio Salvaggio a csapat erejében hisz
Április elsejétől új igazgató, Maurizio Salvaggio vezeti a Henkel Magyarország…
Tovább olvasom >Egy sör, számtalan történet: a Soproni 130 éve összeköt
„Minél nagyobb a napi hajtás, annál fontosabb, hogy érezzük, nem…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >