Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél
2024 márciusától Kovács András Péter vezeti a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért.

Kovács András Péter
Kovács András Péter 14 éve tölt be különböző pozíciókat a hazai marketingkommunikációs szakmában. A 37 éves szakember ezalatt gyártott TV műsort a TV2-nek, dolgozott ügynökségi oldalon az ACG kreatív ügynökségnél, és kétszer is megfordult a Magyar Telekom kampánycsapatában, legutoljára mint osztály-, illetve szegmens vezető, ahonnan a Yettelhez érkezik.
Korábban az RTL Magyarországnál a vezérigazgató kommunikációs tanácsadójaként dolgozott, illetve építette a nemzetközi országmárkát a 2024-es Budapesti Olimpiai és Paralimpiai pályázaton, és a Magyar Turisztikai Ügynökség márka főosztályvezetőjeként.
„Óriási lehetőség, hogy Magyarország egyik legfrissebb márkájának újabb lendületet adjunk, és termék- és szolgáltatásinnovációval, illetve egy megkülönböztető kommunikáción keresztül pörgessük fel a hazai telco piacot. Nagyon megtisztelő, hogy része lehetek ennek a csapatnak és közösen dolgozhatunk azon, hogy az emberekkel megismertethessük a digitalizáció adta lehetőségeket egy igazán dinamikus telco tolmácsolásában. Természetesen eddig is figyelemmel kísértem a Yettel kampányait és látom, hogy a csapatban megvan a felkészültség, a naprakészség és a megfelelő mennyiségű humor is, hogy együtt nagy dolgokat vigyünk véghez. Nagy köszönet Bölöni Olgának, aki az érkezésemig megbízott vezetőként összefogja és viszi előre a márkát.”
– mondta el a szakember.
„A Yettel márka jelentős elismerésnek és megbecsülésnek örvend ügyfeleink körében, ugyanakkor még van tere a növekedésnek, hogy teljes potenciálunkat elérjük. András kinevezésével az a célunk, hogy tovább lendítsük a márkát, bemutatva ajánlatainkat a magyar fogyasztóknak”
– mondta el Nemanja Zilovic, a Yettel kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
András házas, egy mentett kutya büszke gazdája.
Szabadidejében aktív balkonkertész, hobbiszakács, lelkes amatőr túravitorlás, emellett a squash, a hétvégi túrázás, az olvasás és kezdőként a jóga az, ami a munka mellett kikapcsolja.
Kapcsolódó cikkeink
Yettel: Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak – a változó gazdasági környezethez igazodva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kezdeményezést indít a Yettel: reflektorfényben az ügyfélszolgálati dolgozók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >