Új magyarországi HR-igazgató a Tesco élén
Új HR-vezetőt nevezett ki a Tesco Magyarországon. Túróczi Norbert ez év január 1-jén vette át a pozíciót Szigeti Barbarától, aki a Tesco Business Solutions and Technology HR-vezetőjeként folytatja munkáját.

Túróczi Norbert
Új HR-vezetővel indította az évet a Tesco Magyarországon. A pozíciót január 1. óta Túróczi Norbert tölti be, aki 11 éve dolgozik a vállalatnál. A szakember 2012-ben kezdett dolgozni a Tescónál mint céges juttatásokért felelős Reward Manager és azóta több HR területen is bizonyította vezetői rátermettségét. Nevéhez, illetve az általa vezetett csapathoz kapcsolódik Magyarországon a cafeteria bevezetése, a dolgozói fix 15 százalékos munkatársi kedvezmény, valamint több fejlesztési program sikeres megvalósítása is mind az áruházakban, mind pedig a központi irodában.
A tapasztalt szakember a Corvinus Egyetemen szerzett mester fokozatú diplomát közgazdaságtanból, majd a Pécsi Tudományegyetemen posztgraduális képesítést munkajogból. A HR-területet érintő pályafutását az üzleti tanácsadással foglalkozó Hay Groupnál kezdte, ezt követően csatlakozott a Tescóhoz. Legutóbbi munkakörében Túróczi több mint öt éven át felelt a Tesco közép-európai HR-kiválósági központjainak irányításáért, és a vállalat regionális HR-vezetőségének tagjaként egy több mint 50 fős, sokszínű csapat szakmai vezetését látta el.
„Személyes és egyben közös célunk is, hogy a Tesco nagyszerű munkahely legyen. Örülök neki, hogy magyarországi HR-igazgatóként még többet tehetek azért, hogy megvalósítsuk ezt a célkitűzést. Eredményfókuszú és a változásokat támogató vezetőként az adatokra, illetve a kollégák visszajelzéseire támaszkodva csapatommal együtt továbbra is azon dolgozok, hogy a munkavállalói élmény üzleteinkben, raktárainkban és a központi irodában is folyamatosan javuljon, és kollégáink mindennap megéljék, hogy egy olyan munkahelyen dolgoznak, ahol szívesen látják őket és ahol fejlődni tudnak”
– mondta Túróczi Norbert.
Túróczi Norbert Szigeti Barbarától veszi át a pozíciót, aki több mint 25 éve dolgozik a Tesco berkeiben, ahol több mint 6 évig irányította a magyarországi HR-osztály munkáját. A leköszönő HR-igazgató nevéhez fűződik többek között számos, a munka-magánélet egyensúlyát támogató kezdeményezés megvalósítása, a rászoruló kollégákat segítő Tesco Angyal Alapítvány elindítása, valamint az egyedülálló Menopauzaprogram felkarolása és bevezetése. Szigeti Barbara továbbra is a Tescónál marad, és új területen, a Tesco Business Solutions and Technology HR-vezetőjeként kamatoztatja tudását és tapasztalatát.
Kapcsolódó cikkeink
„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >A munkahelyi jó légkör fontossága megelőzi a fizetést a fiatalok körében – itt a Randstad 2025-ös kutatása
A magyar munkavállalók továbbra is az anyagi biztonságot keresik –…
Tovább olvasom >Padlóra viszi a drogériatermékek árait a Tesco
Több mint 150 már eddig is garantáltan alacsony árú háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >