Új logisztikai központot nyitott a dohányboltellátó Zalaegerszegen

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 07. 11:13

Több mint 2000 négyzetméteres, korszerű logisztikai központot nyitott az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) Zalaegerszegen.

 

Peho Árpád ügyvezető a pénteki sajtóbejárás keretében elmondta: az egymilliárd forint értékű üzemcsarnok a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) beruházásában épült, az ODBE bérlőként veszi igénybe. A zalaegerszegi logisztikai bázis 60 dolgozóval az ország 10 százalékát, a nyugat-dunántúli régióban mintegy 700 dohányboltot lát el áruval.
A zalai logisztikai központban mintegy 2 milliárd forint értékű árut tartanak, ez a készlet nagyjából 14 naponként cserélődik.
Az ügyvezető közölte: a koncessziós társaság tavaly nettó 535 milliárd forint árbevételt könyvelt el, adózás utáni nyeresége 3,5 milliárd forint volt. A bevételi rangsorban a 11. legnagyobb cég, összesen mintegy 700 munkavállalót foglalkoztat.
Az ODBE országszerte 10 elosztóközpontot működtet, 165 szállítójárművével naponta 1700 dohányboltot látnak el – tette még hozzá Peho Árpád. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink