Új közkapcsolati és kommunikációs igazgató a Coca-Cola HBC Magyarországnál
2018. augusztus 1-jétől Jakab János a Coca-Cola HBC Magyarország új közkapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője. Elődje – Tóth Valentin – cégcsoportszintű megbízást kapott, augusztus elejétől a Coca-Cola Hellenic csoport társadalmi programjaiért felel.
Jakab János – kinevezését megelőzően – a vállalat igazgatótanácsának tagjaként, a Coca-Cola HBC Magyarország jogi és biztonsági igazgatója volt. Mielőtt a Coca-Cola csapatához csatlakozott 2014-ben, jogi tanácsadást végzett, illetve évekig a British American Tobacco jogi igazgatója, korábban, változó pozíciókban, a jogszabályi megfelelőségért felelős vezetője volt.
Jakab János új feladatkörében – a versenyképességi szempontok figyelembevételével – kiemelten fontosnak tartja a hazai szabályozási környezet alakításában való konstruktív részvételt, valamint az érdemi párbeszédet az iparági szereplők és a döntéshozók között.
„Örömmel tekintek az új feladataim elé. A változó piaci környezet, amelyben működünk, az adószabályok módosulása, folyamatos kihívások elé állítanak bennünket. Bízom abban, hogy tapasztalataimmal segíteni tudok ezek leküzdésében. Csapatommal nagy hangsúlyt fektetünk majd a régió élelmiszergazdaságában betöltött szerepünk erősítésére, a hulladékcsökkentési programunk, valamint az egyre népszerűbb cukormentes és alacsony kalóriatartalmú termékeink bemutatására” – mondta Jakab János, a Coca-Cola HBC Magyarország újonnan kinevezett közkapcsolati és kommunikációs igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Az AI segítségével oldaná meg a narancslé-válságot a Coca-Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hasít a Coca-Cola és a Disney együttműködése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >YouGov Brand Footprint 2025 – A vásárlók kedvenc FMCG-márkái
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >