Új korszak a magyar söriparban
Idén első ízben, iparági összefogás keretében a Főzdefeszt Klaszter és a Magyar Sörgyártók Szövetsége közösen rendezett gálaesten adta át az év legfontosabb sörszakmai díjait. Bemutatták a Főzdefeszt új fejlesztési stratégiáját és bejelentették, hogy a Sörszövetség a jövőben pártoló tagokkal bővül,lehetőséget nyújtva a kisebb hazai sörfőzőknek az iparági érdekképviseleti szervezethez való csatlakozásra.
A Főzdefeszt és a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSz) november 3-án megrendezett Jubileumi Díjkiosztó Gálaestjén átadásra kerültek az év legfontosabb sörszakmai díjai. A Sörszövetség az este folyamán Puska Tamás, a Kocsmablog alapítójának munkáját díjazta a Sör mi több Médiadíjával. A népszerű blog idén folyamatosan kiemelt témaként kezelte a sört, segítve a hazai sörkultúra formálását. A szövetség,a szezonnal együtt indult „Sör mi több” eseménysorozata keretében, a különböző sörfajtákat ízben tökéletesen passzoló gasztronómiai párokkal mutatja be.
A Főzdefeszt csapata 2011. óta három kategória szerint díjazza a magyar söröket. 2015. Legjobb Sörfőzdéje a Monyó Brewing Co., a díj, azt a főzdét jutalmazza, amely ebben az évben a legjobban elkapta a fejlődő piac ritmusát. Az ez évi két Főzdefeszten már több mint 4000 szavazatot kellett összeszámolni, hogy kiderüljön, melyik sört szerették a legjobban a hazai fogyasztók, végül a Csupor Sörfőzde Tántorgó Paripája lett az Év Kedvenc Kézműves Söre.A Legszebb Sörcímke díját pedig a Hübris gerillafőzde Chorongi nevű söre kapta. Rendhagyó módon díjazásra került a Leghosszabb Sor díja, amelyet csöppet sem meglepő módon a Befaló Bill barbecue csapata vihetett haza és az Év Debütálása díj, melyet a Zirci Apátsági sörfőzde kapott.
Az idei díjkiosztó azonban nem csak ezért volt különleges. A Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, Schillinger Attila, a kedd esti díjátadón hivatalosan is bejelentette, az MSSZ közgyűlése döntött, változtatnak az alapszabályon, így a jövőben pártoló tagként minden hazai sörgyártó csatlakozhat az érdekképviselethez. „A Sör mi több mellett, most eljött a Sörszövetség mi több ideje. 1992 óta képviseljük a söripart, amely mostanság óriási fejlődésen megy át. Haladnunk kell a korral és megpróbálni végre egy széleskörű összefogást teremteni a sör és termelői érdekeinek képviseletére.”
A Főzdefeszt 2011-ben született azzal a céllal, hogy átrajzolja a magyar sörkultúrát, helyet teremtsen benne a kis sörfőzdéknek, a sokféleségnek, és a sörgasztronómiának. Az azóta eltelt 5üzleti évben 10 Főzdefeszt volt, melyre évi 60-80 ezer érdeklődő látogat ki. A Főzdefesztnek köszönhetően a magyar kézműves sör divatos, keresett árucikk lett, melynek külföldön, az exportpiacokon is híre ment. A kézműves sör az igényes vendéglátás egyik legizgalmasabb frontja, mely nélkül ma már nehéz valamirevaló sörözőt nyitni.
A „Sör mi több” eseménysorozatról
A Magyar Sörgyártók Szövetsége célja, hogy a világszerte reneszánszát élő sör az őt megillető helyére kerülhessen a magyar fogyasztók asztalánál. A sörszezonnal együtt indult „Sör mi több” eseménysorozat célja, hogy elmélyítse a hazai sörkultúrát és új oldalairól mutassa be ezt a természetes italt. A rengeteg különböző sörfajta közül minden gasztronómiai fogás mellé kiválaszthatjuk a legmegfelelőbbet, mert az illatok és ízek sokszínűsége miatt az egyes sörök jól harmonizálnak az adott ételekkel, és együtt új, izgalmas íz-élményeket adnak. Mindenféle ételhez megtalálható a megfelelő sör, hiszen a sör lehet édes vagy fanyar, gyümölcsös, kesernyés, könnyeden friss, vagy éppen robusztusan telt, a lényeg, hogy kóstoljunk, kísérletezzünk.
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >