Új elnöke van a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 07. 17. 14:41

Új elnököt választott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A tagság szavazatai alapján a szakmai szervezet élére Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember került, aki júliustól látja el az elnöki teendőket. Megbízatása négy évre szól. A szakmai szervezet munkájában már húsz éve vesz részt.

 

Szűcs Zsuzsanna korábban a szövetség tudományos bizottságának elnökeként dolgozott

A szakember júliustól váltja Kubányi Jolánt a poszton, aki kétszer négyéves mandátuma után köszönt le a tisztségről.
Az új elnök, Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, az Egészségügyi Szakmai Kollégium, Dietetika és Humán Táplálkozás Tanácsának tagja és a Semmelweis Egyetem mesteroktatója. Nemzetközi színtéren pedig az Európai Dietetikai Szövetség (EFAD) Elhízástudományi munkacsoportjának tagja.
Több mint húszéves szakmai pályafutása során a dietetika több területét is művelte, hat évnyi klinikai tevékenysége alatt a túlsúllyal élők és a cukorbetegek terápiájában vett részt. Ezt követően tizenhárom évig az élelmiszeripar legnagyobb szereplőinél dolgozott táplálkozástudományi szakértőként.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének húsz éve a tagja, az utóbbi időben a tudományos bizottság elnökeként olyan projektekben működött közre, mint például a felnőtteknek és gyermekeknek szóló legfrissebb hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® kidolgozása. Az egyetemi oktató munkája mellett számos médiaszereplésével, publikációjával és előadásával aktív szereplője a tudományos életnek, valamint a nagyközönség körében az egészséges táplálkozás népszerűsítésének.
Eddigi munkáját az MDOSZ „Év Tudományos Dietetikusa 2009” díjjal, az Emberi Erőforrások Miniszterének elismerő oklevelével (2016) és a Pro Dietetica Metabolica (2019) díjjal ismerték el.
„Azt szeretném, ha az elnökségem alatt a szervezet a szakmaiságot ötvözné a mindennapi életben jól hasznosítható ismeretekkel. Az a célom, hogy minél többen tudják, ki a dietetikus és mikor kell hozzánk fordulni. Szeretném szakmai alapon bemutatni a nagyközönségnek a táplálkozás legújabb irányzatait és az élelmiszeripar lefrissebb fejlesztéseit. A táplálkozásról és az élelmiszerekről hasznos, egyszerűen érthető, de nem leegyszerűsített tudást fogunk átadni kollégáimmal az embereknek. Emellett a szövetség másik fő feladata a dietetikusok érdekképviselete és a szakmai színvonal emelése. Fontos, hogy a dietetikusi munkát a legkorszerűbb hazai és nemzetközi tudományos információk és eredmények folyamatos megosztásával is segítsük.”

Kapcsolódó cikkeink