Új elnök a Magyar Pulykaszövetség élén: nehéz helyzetben az ágazat, reformokra van szükség
A hazai pulykaágazat szinte minden mutatója bezuhant tavaly a koronavírus és a madárinfluenza együttes hatása eredményeként, lévén a vendéglátóipar jelentős részét képezi a keresleti piacnak. Az egekbe szökő energia- és takarmányárak pedig további kihívást jelentenek majd jövőre az ágazatot alkotó, döntően magyar vállalkozásoknak. Ezért az ágazatot képviselő Magyar Pulykaszövetség új elnöke, Muzsek András átfogó reformot hirdetett a szövetség éves konferenciáján, azért, hogy a korábban a világ élvonalába tartozó hazai szereplők európai szinten is versenyképesek lehessenek.

Muzsek András
A koronavírus-járvány következtében tavaly a magyar pulykaágazat árbevétele és jövedelmezősége is csökkent. Nemcsak a vendéglátóipari forgalom visszaesése és az export csökkenése, hanem a termelői árak mérséklődése és az ezzel párhuzamosan növekvő termelési költségek is sújtották a piaci szereplőket. „Mindennek következtében a szektor válságos állapotba került, ebben a helyzetben pedig újra kell gondolnunk mindent és meg kell újulnunk” – fogalmazott a Magyar Pulykaszövetség új elnöke, Muzsek András a szervezet idei szakmai konferenciáján.
A hazai termelés közel egy évtizede stagnál, jelenleg a teljes EU-s pulykatermelés 4,7%-át adja. A relatív súlyunk csökkenését különösen jól érzékelteti a Lengyelországgal való összehasonlítás: 2004 óta a magyar pulykatenyésztés évi 143 ezer tonnáról 100 ezer tonnára csökkent, a lengyel 236 ezer tonnáról majdnem 376 ezer tonnára nőtt. A hazai pulykaágazat idei éves termelési mennyisége 97 ezer tonna körül alakul, ami illeszkedik a hazai trendekbe, ám visszaesést jelent az előző évi 100 ezer tonnás mennyiséghez képest. Az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 38 milliárd forint. A termelt pulykahús-mennyiség mintegy felét exportálták, azonban a korábbi évek szintjét nem érte el az exporton realizált megtérülés. A hazai pulykafogyasztás évek óta stagnál: a magyarok csak átlagosan 4 kg pulykahúst fogyasztanak el egy évben fejenként.
A Szövetség elnöke úgy látja, hogy a magyar előállítású pulykahús lemaradt az európai versenyben. Az egyik ok a túlkínálat, ugyanis számos nagy pulykatermelő országban növelték a termelés mennyiségét. Ez megnehezíti a magyar vállalkozások helyzetét, csak a versenyképes módon és piacképes árakon előállított termékek bírják a kiélezett versenyt.
Kapcsolódó cikkeink
Komoly növekedési lehetőségek előtt a pulykaszektor
A Magyar Pulykaszövetség adatai alapján tovább csökkent a pulykahús iránti…
Tovább olvasom >Új egyensúlyi állapotot keres a hazai pulykaszektor
A Magyar Pulykaszövetség a karácsonyi időszakot felkészülve várja, és bízik…
Tovább olvasom >Új egyensúlyi állapotot keres a hazai pulykaszektor
A Magyar Pulykaszövetség a karácsonyi időszakot felkészülve várja és bízik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >