Új csomagolóüzemmel bővül a Gallicoop
Új csomagolóüzemmel bővül a szarvasi Gallicoop Zrt., a mintegy 1,65 milliárd forintos beruházásból megépülő üzem átadása jövő év első felében várható – mondta Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
Kifejtette: a több mint kétezer négyzetméteres üzem létrehozása technológia fejlesztését jelenti, a beruházás gyorsabb vállalaton belüli árukiszolgálást tesz lehetővé. A fejlesztéshez a Nemzetgazdasági Minisztérium nagyvállalati fejlesztésre kiírt pályázatán 50 százalékos támogatást nyertek. A cég minden évben jelentős összeget, 700-800 millió forintot fordít fejlesztésre.
A panírozott termékek – amelyekből 5 ezer tonnát gyártanak évente – további fejlesztése is szerepel a terveik között.
Elmondta: évente 42 ezer tonna élő pulykát vágnak le, ennek 40-45 százalékát adja az export, a többit belföldön értékesítik. Évente 8000 tonna húskészítményt gyártanak, Nyugat-Európa valamennyi országába szállítanak.
Erdélyi István hangsúlyozta, hogy az ágazatot sújtó nehézségek – madárinfluenza, orosz embargó – ellenére az éves árbevétel 33,5-34 milliárd forint lehet idén, csaknem azonosan az előző évivel, és ezt tartanák a következő években is. Az eredmény 700 millió forint körül alakulhat idén az előző évi 662 millió forint után. A nyugat-európai piacon versenyképesek a termékeik, az osztrák, svájci, német piacokon hosszú évek óta jól teljesít, a horvát, román, szlovák és cseh piac forgalma is emelkedni tudott – jelezte.
Erdélyi István kifejtette: a liba és a kacsaágazattal szemben a pulykaágazatot közvetve érintette a madárinfluenza-járvány, amelyhez hasonló mértékű az elmúlt 12 évben nem alakult ki. Idén augusztustól javulhat a helyzet, a piacok az átmeneti korlátozások megszűnésével, augusztus 26-tól újranyílhatnak, és visszaszerezhetik a korábbi pozíciójukat.
Kitért arra is, hogy a 2018 végéig meghosszabbított orosz embargó is jelentősen sújtja az ágazatot és a céget, az orosz piacot az elrendelt embargó miatt véleménye szerint végleg elvesztették, ugyanis az oroszok mostanra önellátásra rendezkedtek be. Az elmúlt 25 évben kialakított termelési struktúra – állattartás, tojástermelés, takarmányozás – átsegíti az elmúlt időszak nehézségein a céget.
A legnagyobb kihívás a munkaerő ellátás lesz a jövőben a vezérigazgató szerint, az idősebb szakemberek pótlásának megoldása nehéz, a béremeléseket támogatják. A cég ezer dolgozót foglalkoztat közvetlenül, és közvetve további ezret. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >Három év alatt 54 milliárd dollárt fektet be az Amazon Nagy-Britanniában
Komoly beruházásról tett bejelentést az Amazon Nagy-Britanniában: a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >