Új csarnok alapkövét tette le Tatabányán a Thermotechnika-Crown Cool

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 10. 11:19

A kereskedelmi és vendéglátóipari hűtőket gyártó, magyar családi tulajdonban lévő Thermotechnika-Crown Cool a fejlesztés során az 1000 négyzetméteres új csarnok mellett felújít egy meglévő, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokot.

Ezzel a beruházással a vállalat 2200 négyzetméterrel növeli korszerűsített raktározási és gyártóterületét, amelyen többek között egy általuk fejlesztett légtisztító berendezést, valamint egy kézfertőtlenítő automatát gyártanak, hozzájárulva a Covid járvány megfékezéséhez, illetve megelőzéséhez hazánkban – ismertette Kiss János, ügyvezető és tulajdonos.

A beruházás összege 885 millió forint, melyhez az idén elnyert állami támogatásoknak köszönhetően a cég összesen 644 millió forintot kapott, az innovációs, a külpiacokra jutást segítő és az egészségügyi fejlesztéseket támogató pályázatokon való sikeres szereplés után. A kibővülő gyártelepen készül majd többek között a cég által kifejlesztett légtisztító berendezés, mely kórházak, de üzemek számára is képes nagy tisztaságú levegőt előállítani. A közel másfél méter magas berendezés a beszívott levegőből 99,98 százalékos hatékonysággal kiszűr minden szennyeződést, beleértve a baktériumokat és vírusokat is. A berendezés kórházi környezetben óránként 1100 köbméter tiszta levegőt állíthat elő, ipari alkalmazásnál ennek kétszerese is elérhető. A betétek cseréje 12 havonta javasolt, de a gép maga is figyeli a szűrők állapotát.

A társaság termékfejlesztése során egyre inkább a prémium kategóriára jellemző megoldásokat alkalmazza a műszaki tartalom és termékek megjelenése tekintetében. A jövő évi tervek között szerepel a lakossági piacra lépés egy 400 literes hűtővel, valamint egy szóda- és szörpautomatával, mely csökkentheti a palackos italok használatával képződő műanyaghulladék mennyiségét.

 

Kapcsolódó cikkeink