Ügyvezető igazgatót igazolt a Jófogás
Július elsejétől Palocsay-Zubor Géza a Jófogás.hu-t is működtető Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember több mint egy évtizede tevékenykedik a hazai és nemzetközi e-kereskedelmi szektorban, de komoly tapasztalattal rendelkezik az online értékesítés, valamint a tartalomszolgáltatás területén is. Ügyvezető igazgatóként Palocsay-Zubor Géza elsősorban az apróhirdetési portál további kereskedelmi és szolgáltatási fejlesztésén munkálkodik majd.
Palocsay-Zubor Géza a Sanoma Budapest kiadó hirdetési igazgatójaként az értékesítési stratégiáért és az árbevételek optimalizálásáért felelt éveken át, majd az Árukereső.hu e-kereskedelmi cégnél két területen is bizonyított: értékesítési igazgatóként öt országban felügyelte a sales tevékenységeket, operatív igazgatóként pedig a napi működést irányította. Ezt követően rövid kitérő után csatlakozott a Schibsted Hungary csapatához.
Palocsay-Zubor Géza elődje, Budai László egy londoni székhelyű nemzetközi vállalatnál ügyvezetőként folytatja pályafutását.
A Schibsted Classified Media a világ 29 országában közel 7000 főt foglalkoztat. Magyarországon a Jófogás.hu mellett a skandináv médiacég üzemelteti a Használtautó.hu oldalt is. A magyar piaci jelenlét kiemelten fontos a vállalat számára, amelyet a folyamatos bővítések, valamint a szolgáltatások állandó fejlesztése is jelez.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >