Udvariasabb patikusok
A vény nélkül kapható gyógyszerek egy meghatározó része januártól már a patikákon kívül is elérhető, és százezres nagyságrendű azon üzletek köre, ahol ily módon elvileg lehetségessé vált a gyógyszerforgalmazás. Ez idáig azonban kevés patikán kívüli helyen kezdték meg gyógyszerek árusítását.A GfK Hungária egészségügyi és gyógyszeripari kutatásokkal foglalkozó divíziója, a GfK LHS Healthcare mélyinterjúk segítségével gyűjtött információt arról, mit gondolnak a páciensek a liberalizáció hatásáról.
A leggyakrabban elhangzott vélemény az volt, hogy amióta a patikán kívül is megengedett gyógyszert árusítani, a gyógyszertárakban sokkal udvariasabbak és szolgálatkészebbek a pult túloldalán dolgozók. A bevett szokások és az újabban tapasztalt pozitív változások miatt a megkérdezettek nagyobb része egyelőre nehezen tudja elképzelni, hogy gyógyszereit patikán kívül vásárolja meg. Legerősebb indokként a patikában megszokott biztonságot említették, amit más üzletekben nem éreznének.
Azt általában jó törekvésnek tartották a megkérdezettek, hogy bizonyos esetekben az eddigieknél könnyebben vagy egyszerűbben vásárolhassák meg a szükséges gyógyszereket. Konkrétumként azonban általában szélsőséges helyzeteket említettek, például nagyon erős fájdalom útközben, kisgyerekkel végzett nagybevásárlás, vagy hétvégén jelentkező megfázás.
A megkérdezés alapján a páciensek legnagyobb része maga még nem látja be, milyen személyes haszna származik abból, ha a patikán kívül is vásárolhat gyógyszereket. E piacot tehát – amennyiben kellően vonzónak találják – tudatosan kell felépítenie a kereskedőknek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >