Turisztikai Világszervezet: a nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre
A nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre, miután a múlt évben 1,4 milliárd turista utazott világszerte – állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett előzetes jelentésében.
A tájékoztatás szerint 2024-ben 11 százalékkal, 140 millióval többen utaztak, mint egy évvel korábban, elérve ezzel a világjárvány előtti 2019-es év eredményének 99 százalékát.
A bevételek tavaly meghaladták a 1,54 milliárd eurót, amely a tavalyihoz képest 3 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 4 százalékos növekedés.
„2024-ben a globális turizmus kilábalt a világjárványból, sok helyen a turisták érkezése és különösen a bevételek már magasabbak, mint 2019-ben. A növekedés várhatóan 2025-ben is folytatódik, amelyet az erős kereslet hajt, ami hozzájárul mind a már meglévő, mind a feltörekvő úti célok társadalmi-gazdasági fejlődéséhez. Ez emlékeztet minket arra, hogy ágazatként óriási felelősségünk van abban, hogy felgyorsítsuk az átalakulást, az embereket és a bolygót a turizmusfejlesztés középpontjába helyezve”
– idézte a jelentés Zurab Pololikashvilit, az ENSZ turisztikai főtitkárát.
A turisztikai barométer 2025-re 3-5 százalék közötti növekedést valószínűsít a múlt évhez képest, feltételezve, hogy Ázsiában és a csendes-óceáni térségben folytatódik a fellendülés, a többi régióban pedig a stabil növekedés. Ennek alapja, hogy a világgazdasági feltételek továbbra is kedvezőek, az infláció tovább csökken, és a geopolitikai konfliktusok nem eszkalálódnak – olvasható a dokumentumban, amely hangsúlyozza, hogy a gazdasági és geopolitikai hátráltató tényezők továbbra is jelentős kockázatokat jelentenek.
Az ENSZ Turisztikai Bizalmi Indexében megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy a nemzetközi turizmus előtt álló fő kihívások idén a magas közlekedési és szállásköltségek, valamint más tényezők, mint például az ingadozó olajárak lesznek. A szakértők szerint várható, hogy ebben az összefüggésben a turisták továbbra is az ár-érték arányt mérlegelik.
A Világszervezet megállapítása szerint 2025-ben alapvető fontosságú lesz a növekedés és a fenntarthatóság közötti egyensúly megteremtése is a turizmusban.
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: nem zárt be a Balaton augusztus 20. után
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >