Turisztikai ügynökség: növelni kell a Budapestre látogató belföldi turisták számát

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 06. 10:22

A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Könnyid László hozzátette, hogy ehhez a belföldi vendégeknek meg kell mutatni, hogy milyen értékeket találnak Budapesten, így például az állatkert mellett fel kell hívni a figyelmet a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és az elérhető gasztronómiai kínálatra.
Összefogásra van szükség a budapesti szolgáltatók, mint például a szálláshelyek, programszolgáltatók, gasztronómiai helyek részéről, hogy az általuk kínált élményelemeket csomagban tegyék elérhetővé, ugyanis Könnyid László szerint ez a fajta szemlélet lehet alkalmas a belföldi vendégkör elérésére. Mindezt segíti az MTÜ által júliusban indított Budapest visszavár! című kampány is – tette hozzá a szervzet vezérigazgató-helyettese.
Könnyid László közölte, a korábbi évek augusztusában (amikor például Sziget Fesztivált rendeztek a fővárosban) tapasztalt magas árakat „el lehet felejteni”, Budapesten az árak most az országos szintet tükrözik. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink