Turisztikai ügynökség: a legjobb nemzetközi úti célok közé választotta Tokajt a Turisztikai Világszervezet
Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), most először nyert magyar település ilyen rangos turisztikai díjat – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2017/02/tokaj-300x200.jpg)
Tokaj
Kiemelték: az alapításának 950. évét ünneplő város 5 földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak, és mozgatórugója a további, történelmi léptékű turisztikai fejlesztéseknek, melyek célja, hogy hazánk egyik legkedveltebb célpontjává váljon a világörökségi borvidék és a tokaji aszú névadó települése.
A UNWTO által 2021-ben elindított kezdeményezés olyan vidéki úti célokat ismer el, amelyek kiemelkedő turisztikai fejlesztéseik mellett is hangsúlyt helyeznek a helyi értékek és termékek megőrzésére és népszerűsítésére, valamint gondot fordítanak a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság megőrzésére is.
Posta György, Tokaj polgármestere az üzbegisztáni Szamarkandban csütörtökön tartott ünnepélyes díjátadó alkalmával a közleményben elmondta: a díj visszaigazolja azt a kitartó munkát, amit évek óta végeznek.
A díjjal járó címet Tokaj minden hazai és nemzetközi reklámjában feltüntetheti, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a korábbiaknál is több turista érkezzen a településre.
A számos szakterületet, így a termékfejlesztést, a marketinget vagy éppen a kulturális és természeti erőforrás-megőrzést is lefedő zsűri a világ mintegy 29 országának 54 települését vette fel 2023 legjobb turisztikai településeit bemutató listájára. A többek között perui, etióp, iráni, indonéz és japán településeket is tartalmazó listára a hazánkkal szomszédos országok közül az osztrák Schladming, valamint St. Anton am Arlberg, illetve a horvát Slunj került fel.
A UNWTO a turizmus világszintű irányítását és fejlesztését célzó szervezet. A Best Tourism Villages by UNWTO kezdeményezését azzal a céllal indította el a szervezet, hogy felhívja a figyelmet a turizmus vidékfejlesztésben betöltött szerepére – írta közleményében az MTÜ.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >