Turisztikai innovációs verseny indult

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 07. 09:13

Turisztikai innovációs versenyt indított idén immár negyedik alkalommal CheckINN elnevezéssel a magyarországi felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a CheckINN Turisztikai Innovációs HUB – közölték a szervezők az MTI-vel.

Felsőoktatásban tanulók jelentkezhetnek

A verseny célja, hogy a hazai utazási szektor megújulással válaszoljon a közelmúlt és a jelen kihívásaira, és úgy vélik, a legjobb ötlet jó eséllyel érkezhet azoktól a fiataloktól, akik a leginkább szinkronban vannak a változó világgal. A pályázatra ezért minden tanulmányterületről várják felsőoktatási hallgatók háromfős csapatainak jelentkezését.

A szervezők a Szállodaipar-vendéglátás kategóriában a szállásokhoz kapcsolódó innovációkat várnak, az Aktív turizmus kategóriában pedig újszerű programötleteket. Mint közölték, nem szabnak szigorú kereteket, az ötletek vonatkozhatnak a kategóriákon belül a szolgáltatásokra, a marketingre, a digitalizációra, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak majd a zöld megoldásokra. A 2022-es év újdonsága, hogy az OTP Travellel együttműködve meghirdették a Vállalati kihívás kategóriát is, amelyben az utazási irodák kaphatnak friss, jövőbe mutató impulzusokat, például egy Z generációra szabott szolgáltatás-ötlet vagy egy modern kedvezményrendszer-koncepció formájában.

A pályázaton kifejezetten keresik és díjazzák a merész ötleteket, amelyeket a HUB a verseny után is igyekszik támogatni – közölték.

MTI

Kapcsolódó cikkeink