Turistarekord Spanyolországban
Spanyolország soha nem fogadott még annyi turistát, mint tavaly, amikor összesen 68,1 millióan látogattak el a dél-európai országba, 4,9 százalékkal többen, mint 2014-ben – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) által pénteken közzétett adatokból.
A legnagyobb érdeklődést továbbra is a britek tanúsítják Spanyolország iránt, a legtöbb turista, több mint 15,7 millió, tavaly az Egyesült Királyságból érkezett. Őket követik a franciák 11,5 millióan, és a németek 10,3 millióan.
Spanyolországban a turisták túlnyomó többsége a pihenés és a szabadidő eltöltésének lehetőségét keresi, 58 millióan ezzel a céllal utaztak a mediterrán országba a múlt évben.
A növekvő érdeklődés mellett sincs változás abban, hogy a külföldiek többsége Katalóniára kíváncsi. Tavaly 17,4 millióan jártak a kelet-spanyolországi autonóm közösségben, ezzel 3,7 százalékos növekedést produkálva. A második legtöbb turistát, 11,7 milliót, a Baleári-szigetek fogadta, a harmadik legvonzóbb hely Spanyolországban a Kanári-szigetek volt: 11,6 millió külföldi látogató választotta.
Spanyolországban a turizmust tartják a gazdaság egyik húzóágazatának, a GDP 11 százalékát adja, így a látogatók számának növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly a dél-európai ország 3,2 százalékos gazdasági növekedést produkált, amelyre nyolc éve, a gazdasági válság óta nem volt példa. (MTI, Fehér Krisztina)
Kapcsolódó cikkeink
Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Vadása-tó: újra a nyár titkos favoritja az Őrség szívében
Van élet a Balatonon túl is – és milyen! Az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf elismerése
A Menedzserek Országos Szövetsége májusban már 30. alkalommal rendezte meg legrangosabb…
Tovább olvasom >