Túlzott adminisztráció lehetetleníti el a napszámos-munkát
Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása és több ezer, a napszámosoknak munkát adó mezőgazdasági üzem kerülhet veszélybe áprilistól – állítja a Magyar Agrárkamara és a Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB).
Április 1-jétől lép ugyanis hatályba az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, melynek egy része a növénytermelésre vonatkozik, ahol a mezőgazdaságban a legtöbb – évente megközelítően százezer – alkalmi munkást foglalkoztatnak.
A törvény – noha annak előkészítése során hosszas egyeztetés zajlott – nem, vagy csak kis részben veszi figyelembe azokat a felvetéseket, melyeket az agrárszakmai szervezetek képviseltek.
Áprilistól számottevően megnehezül, illetve a növénytermesztés esetében el is lehetetlenülhet az alkalmi munkavállalók foglalkoztatása. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az eddigieknél is bonyolultabb lett az alkalmi munkások foglalkoztatásával kapcsolatos adminisztráció. Életszerűtlen – és kivitelezhetetlen is -, hogy egy emberről 25-30 adatot kell a munka megkezdése előtt a foglalkoztatási szerződésben rögzíteni. Ezt követően pedig azokat még a munkakezdés előtt elektronikus formában a hatóságokhoz is el kell juttatni.
A növénytermesztésben az alkalmi munkásokat olyan munkacsúcsok idején foglalkoztatják, amikor esetenként akár több száz alkalmi munkás foglalkoztatása szükséges. Ekkora mennyiségű adminisztrációt lehetetlen reggel munkakezdésig elvégezni, tekintve, hogy e munkáknál napról napra változik a napszámosok személye.
A jogszabály előírja azt is – holott ennek eltörlését még a törvény elfogadása előtt minden fórumon javasolta a szakma -, hogy agrárüzemenként egy évben maximum 10 ezer munkaórában foglalkoztathatnak alkalmi munkásokat. Példaként ismertetik: egy hektár hibridkukorica kézimunkaigénye – a gépesítés itt lehetetlen – eléri az 1500 órát, egy nagyüzem ennek alapján évente alig hat hektár művelésére vehetne fel alkalmi munkást – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >