Túl van a nehezén a lúdágazat
Exportorientált a magyar lúdágazat, libamájkivitelben például világelsők vagyunk – írja az agrarszektor.hu. A liba tolla és húsa is fontos árucikk. A tavalyi madárinfluenza után idén növekedést mutat az állománylétszám. Egy hullámvölgy ismét mögöttünk van.
A lúdágazat teljesítménye 2017-ben a madárinfluenza következtében mintegy 20 százalékkal maradt el a korábbi évhez képest. Ugyanakkor az idei első féléves exportteljesítménye növekedés mutat.
A lúdállomány létszáma 3,3 millió, amely 18 százalékkal magasabb a tavalyi szinthez képest – közölte az MTI-vel Farkas Sándor miniszterhelyettes és parlamanti államtitkár a Libatenyésztők Szakmai Konferenciáján, amelyet a XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében hétvégén tartottak meg. Az ágazattal kapcsolatban elmondta, hogy hogy az évi 1800 tonna mennyiségű libamájexporttal világelső Magyarország. A baromfiágazat egészét tekintve úgy nyilatkozott, hogy sok válságot megélt a szektor, de lehet, hogy ismét nehézségek előtt áll, mivel 2021-től csökkenni fognak az uniós agrártámogatások. Ennek mértékét 10-12 százalék körülire lehet tenni, de az erről szóló tárgyalások még nem fejeződtek be. A madárinfluenza következtében a baromfiágazatban az elmúlt néhány év különösen nehéz volt, és azt sem lehet garantálni, hogy ne következzen be ismét hasonló járvány – mondta Farkas Sándor.
Ma a baromfiágazat ismételten felfelé ívelő pályán van. A szektor a rendszerváltást követően megtartotta döntően magyar tulajdonosi körét, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény, és remélhetőleg a jövőben is így marad.
Az ágazat súlyát jól tükrözi, hogy kibocsátása 2017-ben 317 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás több mint 12 százalékát jelenti.
Beszédesek azok a számsorok is, amelyek szerint a hazai hústermelés 52 százalékát a baromfiágazat adja, míg baromfihúsból az ország önellátottsági szintje meghaladja a 170 százalékot. Az ágazatban mintegy 60 ezer ember talál megélhetést.
(agrarszektor.hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza elleni vakcinázás indult ritka és nagy értékű állatkerti madárfajoknál
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közreműködve a Ceva-Phylaxia Zrt. országos vakcinázási…
Tovább olvasom >Madárinfluenza a sertésekben? – Járványügyi kockázatra figyelmeztet az uniós élelmiszerbiztonsági szakértő
Súlyos járványügyi kockázatra figyelmeztetett Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság…
Tovább olvasom >Újabb intézkedések a madárinfluenza-járványok felszámolása érdekében
Állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas-tartó, aki vállalja, hogy három…
Tovább olvasom >További cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >