Túl kemény büntetések

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 06. 08. 09:27

Mind a hazai áfatörvény, mind annak alkalmazása problémás, állapította meg az Európai Bíróság (EUB) egy májusi közzétett döntésében. A EUB előzetes döntéshozatali eljárás keretében vizsgált egy olyan ügyet, amelyben a felek tévedésből az egyenes adózást alkalmazták a fordított adózás helyett. A határozat szerint az áfatörvény egyes rendelkezései nem állnak összhangban a közösségi joggal, az adóhatóság által kiszabott bírság aránytalanul nagy összegű.

A MAZARS elemzéséből kiderül, hogy az Európai Bíróság elé került Farkas-ügyben a vevő árverésen vásárolt ingóságot egy végrehajtás alatt álló, fizetésképtelen cégtől. A számlát az eladó az egyenes adózásra vonatkozó szabályok szerint állította ki, az tartalmazta az ügyletet terhelő általános forgalmi adót is. A vevő a számla alapján az árverési vételárat megfizette, az áfa összegét pedig levonásba helyezte a bevallásában. Az eladó be is fizette az adót az adóhatóságnak. A NAV azonban megállapította, hogy a felek figyelmen kívül hagyták a fordított adózás szabályait, amelyek értelmében a termék beszerzőjének közvetlenül az adóhatóság felé kellett volna bevallania és befizetnie az adót. A NAV a vevő terhére adókülönbözetet állapított meg, ráadásul az adóhiány kapcsán jelentős összegű, 50% adóbírság megfizetésére is kötelezte őt.

Az esettel kapcsolatban az Európai Bíróság több fontos megállapítást is tett. Miképpen kaphatná vissza a vevő az eladónak – a jogszabály szerint tévesen – megfizetett összeget? Jogalap nélküli gazdagodás miatt bíróság előtt perelhetné, ám ennek nem sok haszna lenne, lévén az eladó fizetésképtelen volt, a tévesen befizetett áfát nem fogja visszaigényelni. Ezek alapján mondta ki a bíróság, hogy ha az adó visszatérítése ellehetetlenül, tipikusan az értékesítő fizetésképtelensége esetén, lehetővé kell tenni, hogy a termék beszerzője közvetlenül az adóhatósághoz fordulhasson visszatérítés iránti kérelmével. A tagállamoknak pedig olyan szabályokat kell bevezetniük, amelyek lehetővé teszik, hogy az említett beszerző visszaigényelhesse a jogalap nélkül felszámított adót. A kiszabott adóbírság mértékét is aránytalannak találta az Európai Bíróság. Az adott ügyben a felek jóhiszeműen jártak el, a jogsértés adminisztratív jellegű volt, az államot kár nem érte, ezért indokolatlannak tűnik, hogy az adóhiány 50%-ára rúgó bírságot szabott ki a NAV. Az EUB felhívta az adóhatóság figyelmét, hogy habár a szankció megállapítása saját hatáskörébe tartozik, mindig mérlegelje az eset összes körülményét. A bíróság szerint az áfatörvény érintett része túlterjeszkedik az uniós szabályok által nyújtott kereteken. A magyar jogszabály ugyanis kiterjeszti a fordított adózást a fizetésképtelen társaságok ingóságainak értékesítésére is, miközben a közösségi irányelv e körben kizárólag az ingatlanvagyon értékesítésére utal

Kapcsolódó cikkeink