Tudatos fogyasztást ösztönöz a tejkampány
A tejre és a tejből készült termékekre, mint egészséges tápanyagforrásokra hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésével megvalósuló kampány novemberben. Céljuk a minőségi tej és tejtermékek belföldi fogyasztásának ösztönzése, illetve a tudatos választás és vásárlás népszerűsítése.
Magyarországon évente folyamatosan emelkedik a tej és tejtermékek átlagfogyasztása, jelenleg éves szinten csaknem 60 liter tejet, és több mint 20 kg tejterméket fogyasztunk fejenként, ami azonban – főként tejtermékek tekintetében – elmarad az uniós átlagtól. A kampány éppen ezért a tej és tejtermékek fogyasztásának fontosságával, illetve pozitív élettani hatásaival ismerteti meg a lakosságot.
Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a tejágazat az egyik legalapvetőbb ágazata a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. A tejágazat a pandémia alatt és jelenleg is helyt tudott állni, ami a tejtermelőknek és a szakmaközi szervezeteknek köszönhető. Az ágazat stabil működéséhez a szaktárca támogatása mellett elengedhetetlenek a terméktanács és az Agrármarketing Centrum ösztönző kampányai. Hozzátette, hogy a tej- és tejtermékek kiemelkedően fontosak a fejlődő szervezet számára, hiszen számos jótékony élettani hatásuk van.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kiemelte, „A tej? Az tej. – Minden ízében szeretjük” tejfogyasztást ösztönző, edukatív kampány célja a tinédzserek, fiatalok és fiatal felnőttek informálása is. A kampány során bannerekkel, PR cikkekkel, social média tartalmakkal és influencer együttműködésekkel lesznek jelen az online térben. Emellett egy online játékot is fejlesztenek, amelyet rádiókampány fog támogatni, valamint a kampány egyes elemeivel közterületeken is találkozhatunk, sőt „Tejszív” kifestőt is készítenek óvodásoknak és iskolásoknak. A tejfogyasztás fontossága kapcsán kiemelte, a tej fehérjéi teljes értékűek, könnyen emészthetők és jól hasznosulnak. A jó minőségű fehérjék pedig megfelelő mozgásmennyiség mellett védik az izomrendszert, növelik az állóképességet és javítják az immunrendszer állapotát is.
Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, nyolc éve dolgoznak azért, hogy az általuk működtetett Közösségi Marketing Alap segítségével elősegítsék és ösztönözzék a fogyasztók több, gyakoribb és tudatosabb tej- és tejtermék fogyasztását, valamint a tejtermékek sokféleségének bemutatásával és megszerettetésével segítséget nyújtsanak az egészségtudatos táplálkozás kialakításában. Az elmúlt év megpróbáltatásai kihívások elé állították a tejágazat valamennyi szereplőit, mind a tejtermeléssel, mind pedig a tejfeldolgozással foglalkozó gazdaságok működése nagy mértékben nehezedett. A mostani, általános költségnövekedéssel terhelt gazdasági környezetben minden segítség duplán számít a szektor számára, és minden egyes lépés egyben befektetés a jövőbe. Az ágazat valamennyi szereplőjét felelőségteljes együttműködésre ösztönzik, ami elengedhetetlen feltétele pozitív jövőképüknek.
Kapcsolódó cikkeink
Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása…
Tovább olvasom >NGM: a kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására
A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának…
Tovább olvasom >Hús, tej, tojás? Így válthatók ki növényi alapú termékekkel
Folyamatosan nő a növényi alapú termékek népszerűsége, ma már a…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 4,5 százalékkal emelkedtek
2024 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 9,0 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >