Trendfigyelésen a Szamos Marcipán

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 19. 11:20

A világ legnagyobb édesipari kiállításán, a kölni ISM-en saját standdal vett részt a hazai édességkedvelők egyik kedvenc márkája.

1647 kiállító és közel 38 ezer érdeklődő vett részt idén az édességipar nagy találkozóján, az 1971 óta megrendezett ISM-en, Kölnben. Az eseményen a Szamos is bemutatta újdonságait, egyúttal összegyűjtötték a szakmai tapasztalatokat. Egyre fontosabb elvárás a gyártókkal szemben az egészségtudatosság, hódítanak a praktikus kiszerelések, a csokoládé mellett pedig népszerű összetevők a gabonafélék és különböző gyümölcsök.

73 ország kiállítói jelentek meg idén az 1922-ben alapított Koelnmesse összesen 110 ezer négyzetméternyi területén, hogy az ISM édesipari szakkiállításon bemutassák termékeiket. Kakaó, csokoládé, csokoládés termékek, kekszek, snackek, cukrászati termékek, jégkrémek mind-mind megtalálhatóak a kiállítás szortimentjében.

A Szamos Marcipán immár egy évtizede rendszeresen figyelemmel kíséri a szakma alakulását a kölni kiállításon való részvétellel, partnerkapcsolatain keresztül. Idén azonban saját standdal volt jelen az ISM-en. A cél elsősorban a megújult termékpaletta és az egyedi fejlesztések tesztelése volt, valamint a lehetséges stratégiai partnerek érdeklődésének feltárása. Jutott ugyanakkor idő, az iparági trendek feltérképezésére is, melyről Kelényi Kolos a Szamos Marcipán Kft. kereskedelmi és stratégiai igazgatója számolt be.

A Szamos standján nyarat idéző dekorációval, trendi retro lakókocsikkal teremtettek kellemes hangulatot. „A nyugat-európai kultúrkörben, és általában is az ügyfeleink, partnereink között az élmények meghatározó forrása az utazás. Számos céges partnerünk fanatikus lakókocsizó, körükben is jó hívószó a lakókocsi.” – vallott a kiállítási marketing döntésről Kelényi Kolos.

Fókusz a csomagoláson

„A minőség mindig divatos, és reméljük nem is megy ki a divatból soha” – foglalta össze az alapanyagkínálattal kapcsolatos tapasztalatait Kelényi Kolos. „Ugyanakkor a gyártók figyelme az idei kiállításon szerzett tapasztalataink szerint a csomagolás irányába mozdult el. Több kreativitást láthattunk csomagolásban és kiszerelésben, mint termékfejlesztésben.” A csomagolás esetében a látvány és a fogyasztók figyelmének felkeltése mellett gazdálkodási és környezetvédelmi szempontok is szerepet játszanak. Cél, hogy újrahasznosított, vagy kisebb környezeti terhelésű anyagokkal dolgozzanak a gyártók, ugyanakkor ne kelljen kompromisszumot kötni a külcsín kárára. A csomagolás természetesen a termék legkisebb egységétől kezdve kiterjed az akciós kiszereléseken át az árusítóhelyi kínáló állványokig, és ezen a területen fontos változások zajlanak: az édesipari gyártók elvárásait egyre jobban eltalálják csomagolóipar innovátorai. A beltartalom minőségét extrém fizikai körülmény mellett is garantáló, flexibilisen változtatható volumenű, ugyanakkor ízléses kínálatra képes megoldásoké a jövő.

Történet a falat mögött

Természetesen nem csak a külsőségekről gyűjtöttek tapasztalatot a Szamos szakemberei. A felhasznált alapanyagok minőségének kommunikációjára a prémium termékkörök mellett a hétköznapibb kínálatban is egyre több példát lehet látni. Megszokhattuk, hogy a csokoládé tisztaságát, kakaótartalmát már termékelőnyként feltüntetik a gyártók, de a trend az, hogy egyéb tulajdonságokat is igyekeznek demonstrálni a fogyasztók felé. Legyen szó barackról, mazsoláról, mézről, fűszerekről vagy gabonákról, egyre több kap egyedi tulajdonnevet, vagy más megkülönböztető jelzőt a fogyasztói kommunikáció során is. „Egy-egy összetevő származása, gyümölcsök esetén a szelektálási eljárás, vagy akár éghajlati, évjárati jellemzők egyre hangsúlyosabbak a minőség kifejeződéseként.” – magyarázza Kelényi Kolos.

Célt kap a nassolás

A csomagolásbeli változások másik húzóereje a funkcionális élelmiszerek kategóriájának fejlődése az édességek piacán. Sportszeletek, kiránduláshoz kínált energia szeletek, instant uzsonnák, éhségcsökkentő harapnivalók voltak idén a legnépszerűbbek a kiállításon. 533 új terméket mutattak be idén a kiállítók. Ezek egyikeként a Szamos is bemutatta a Harcipán márkanevű új energiaszeletét, és annak karácsonyi kiszerelésű változatát. „A Harcipán jól illeszkedik abba a trendbe, hogy az édességeket, snack-eket az élvezeteken túl plusz funkcióval is ellássuk, igazodva a fogyasztók életmódjából fakadó elvárásokhoz.” – mondja Kelényi Kolos. Ma már nemcsak a táplálékkiegészítő márkák kiváltsága, hogy csökkentett cukortartalommal, vagy proteintartalommal vértezzék fel termékeiket, a hagyományos édességek piacán is tetten érhető ez a változás. „A jobb emésztés, a jobb közérzet, vonalaink megőrzése, teljesítőképességünk fenntartása olyan ígéretek, amik valódi terméktulajdonságokkal párosíthatók, miközben az élvezetről sem kell lemondani.” – magyarázza Kelényi Kolos. A Szamos lassan hét éve foglalkozik a legmodernebb édesítőszerekkel a termékfejlesztésben, nincs konkurens európai gyártó, amelyik felülmúlná a Szamos cukormentes marcipánjának a minőségét. „Ugyanezzel a hozzáállással kezdtünk el foglalkozni a proteines élelmiszerekkel, a fogyasztók visszajelzései alapján az ízre ebben a termékkörben is büszkék lehetünk!”

Kapcsolódó cikkeink