Már 2018-at tervezik a védjegyhasználók
Országos nyereményjátékot, folyamatos áruházlánci kommunikációt és a kormány hazai élelmiszereket népszerűsítő akcióprogramjában való aktív részvételt tervez 2018-ban a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. A Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság már be is mutatta elképzeléseit a kecskeméti Univernél tartott marketingfórumán, amelyen 32 cég vett részt.
2017-ben a nonprofit társaság növelte a marketing- és kommunikációs aktivitását. A „Szívügyünk a Magyar Termék” című imázsvideót a november közepén zárult kampány végére 1,5 millióan látták a Youtube-on. Az idén már hatodik alkalommal sikerült megvalósítani az országos közösségi nyereményakciót, amelyben az elmúlt két évhez hasonlóan bolti AP-kódok beküldésével lehetett részt venni. Bánkúti Fatime, a marketingbizottság elnöke szerint a hét védjegyhasználó vállalkozás összefogásával létrejött, év végéig futó SZÍVezd ki Magyarországot nyereményjáték eddigi eredményei biztatóak, idén sikerült megőrizni a tavalyi látványos növekedéssel elért kódfeltöltés- és játékosszámot, ami a 145-féle akciós termék mellett az aktivizáló kreatív kampánynak és a vonzó nyereménypiramisnak is köszönhető.
Révfalvi Andrea, a Detki Keksz Kft. marketingmenedzsere elmondta, hogy a nyereményakcióval egy időben futott cégük eddigi legnagyobb hirdetési kampánya, amelybe beépítették a nyereményjáték népszerűsítését is. Ennek kiugró kódfeltöltés lett az eredménye az akcióba bevont termékek esetén. Szerinte ezzel megmutatták, hogy a marketingeszközök integrált alkalmazása további lehetőséget kínál a védjegyhasználóknak.
Sajcz László, a kereskedelmi bizottság elnöke arról számolt be, hogy az idén nyolc áruházlánccal sikerült országos, további hattal pedig regionális marketingakciót megvalósítani a Magyar Termék védjegyes termékeknek. A folyamatos együttműködésnek köszönhetően az év során 20 megjelenés jött létre. 2018-ban szeretnének még intenzívebb kommunikációt folytatni, az üzletláncokkal hálózatspecifikus nyereményjátékokat megvalósítani. //
Kapcsolódó cikkeink
Sikeres közösségben a Magyar Termékekért – Agóra 11
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„A vállalkozások élni, fejlődni akarnak”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >